
Van, amikor a jó is rossz. Ilyen lett például az Oracle legutóbbi negyedéve, amelyet november 30-ával zárt az informatikai vállalat. A technológiai óriások teljesítményének egyik legfontosabb mérőszámát a forgalom adja, amely a 2024-es pénzügyi év záró periódusában 12,9 milliárd dollár lett az Oracle-nél. Ez öt százalékkal haladja meg a tavalyi eredményt, ráadásul pontosan megegyezik a menedzsment korábban kommunikált célsávjának a közepével.
Ennyi nem elég
Első ránézésre tehát minden szépen halad előre, ám a befektetők egészen máshogy értékelték a számokat, mivel az előzetes elemzői jóslatok a tényadatnál lényegesen magasabb növekedést ígértek. A szakértők által jósolt 13,9 milliárdnyi összbevétel ugyanis 7,6 százalékos éves tempót jelentett volna. Lényegében ez volt az egyik fő oka annak, hogy a cég részvényei meredek zuhanásba kezdtek az eredmények publikálását követően.
Pedig a jelentés többi fontos sora sem mutat katasztrofális képet. A költségek például alig 1 százalékkal emelkedtek az egy évvel ezelőtti szinthez képest, ami egyaránt jó hatással volt az üzemi eredményszintre (18 százalékos javulás), illetve a nettó profitra is. Utóbbi meghaladta a 2,5 milliárd dollárt, ami közel másfélszerese a 2022-ben ilyenkor produkált tiszta nyereségnek.
A negyedéves jelentésben már szerepelnek a 2022 nyarán felvásárolt Cerner számai is. A potom 28 milliárd dollárért megvásárolt egészségügyi szoftvercég ugyanakkor egyelőre nem tolja, hanem húzza a szekeret. Változatlan árfolyamon számolva az Oracle 4 százalékkal nőtt a most zárt negyedévben, ám ez 6 lenne, ha nem számítanánk be a Cerner (negatív) hozadékát.
Mindegy, hogy 10 vagy 100 adatközpontot kell üzemeltetni
A vállalat összteljesítményét egy ideje már elsősorban a felhős eredmények határozzák meg, ebből a szempontból pedig vegyes a kép. Miközben a cloudos infrastruktúrához köthető bevételek szépen nőttek, a felhőalapú alkalmazások forgalma ellenben a reméltnél gyengébben alakult. (A céget emellett a helyben telepített licencértékesítések és a hardveres eladások csökkenése is visszafogja, ám ezek beleillenek a vezetőség stratégiai irányvonalába.)
A jelentés kapcsán tartott konferenciabeszélgetésen elhangzott néhány érdekes megállapítás is az Oracle cloudos üzleti modelljét illetően. Safra Catz vezérigazgató például arról beszélt, hogy ahogy növekszik a cloudos infrastruktúráért felelős egységük, úgy javul annak nyereségessége. A divizíó által megcélzott bruttó árrés pedig "sokkal magasabb", mint amire a többség számít, mivel valószínűleg a tisztán felhőszolgáltatásból élő riválisokéhoz közelinek becslik azt.
Mindezt a céget alapító, jelenleg technológiai igazgatóként tevékenykedő Larry Ellison azzal toldotta meg, hogy a vállalat olyan magas szintű automatizálási technológiával dolgozik, ami lehetővé teszi a versenytársaknál alacsonyabb költségű telepítéseket és üzemeltetést. Ellison elmondása alapján a cégnek 100 adatközpont üzemeltetése (adatok szempontjából nézve) ugyanannyiba kerül, mint 10 centrum működtetése, azaz a léptékváltás nem igényel sem extra szoftveres támogatást, sem plusz humán erőforrást.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?