A Gartner friss elemzése szerint a szektorban hamarosan a 2018-as csúcsokat is felülmúló mozgás jön.
Hirdetés
 

A világjárvány tavaly tavaszi berobbanásával a legtöbb vállalatnál az üzleti folyamatok "távmunkásítására" kellett összpontosítani. Ennek megfelelően nem jelent különösebb meglepetést, hogy a Gartner az informatikai és kommunikációs szektorban megfigyelhető felvásárlásokra és összeolvadásokra (mergers and acquisitions - M&A) fókuszáló anyagában arra jutott, hogy ebben az időszakban nagyon visszaesett az aktivitás.

Az amerikai piackutató szakemberei szerint azonban ez a mélypont meglehetősen rövidnek bizonyult, és már 2020 második felében is az élénk helyezkedés volt látható a terület szereplőinél. A Gartner most úgy látja, az M&A-aktivitás a szeltorban jövőre bőven meghaladja majd a 2018-ban tapasztalt csúcsokat is.
 

M&A-aktivitás alakulása a technológiai szektorban (USA, Kanada, Európa) - forrás: Gartner 


A tavaly tavaszi mélyrepülést leginkább a távközlési szolgáltatóknál gyorsan feltámadó bevásárlási kedv, illetve a szoftvercégeknél megjelenő étvágy tette átmenetivé. A technológiai piacon tapasztalható mozgásokra óriási hatással voltak a pénzügyi befektetők, azon belül is elsősorban a magántőke-társaságok. Tavaly például a szoftvercégek esetében a felvásárlások csak kevesebb mint felét adták a szakmai ügyletek.

Több eszkimó, mint fóka

A Gartner szerint az M&A-aktivitás fokozódásával az infokommunikációs szektor szereplőknek fel kell készülnie arra, hogy a riválisaik egyre nagyobbak lesznek. Ez öngerjesztő módon új együléseket kényszerítheti ki, azonban a vásárlói oldal felduzzadásával már nem feltétlenül lesz elég egy közepesen nagy pénzeszsákot meglengetni a potenciális célpont előtt. A túlságosan drágává váló felvásárlások helyett ugyanakkor reális üzleti stratégia lehet a piaci szereplők közötti partnerségek, különböző szintű együttműködések erősítése.

A szakértői anyag kitér az ügyféloldal fontosságára is. Az ideális forgatókönyv szerint egy összeolvadás során mind a meglévő, mind a frissen érkező vásárlói kör igényeit szem előtt kell tartani. A sikeres felvásárló pedig arról is gondoskodik, hogy a végfelhasználók az átmeneti időszak alatt se vegyenek észre semmit a motorház alatt folyó átalakításról.

Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.