Az Software Defined WAN szerepének változásait tártuk fel két szakértő segítségével. A podcastból kiderül, hogyan értelmezhetnek újra érett technológiát globális válságjelenségek.
Hirdetés
 

Miért veszünk elő egy olyan, érettnek tekintett technológiát, mint a szoftvervezérelt nagyhálózatok, azaz SD WAN-ok (Sotware Defined Wide Area Network)? Azért, mert a "szoftverrel definiáltság" fogalmát, különösen a hálózatok terén több tényező, például a pandémia nyomán általánossá vált távmunka vagy a globálisan is krónikussá vált szakemberhiány új megvilágításba helyezte.

Ennek az új helyzetnek a megértésében két szakértőt hívtunk segítségül: Majtényi Mártát, a Tungsram IT vezérigazgató-helyettesét, valamint Tóth Attilát, az SD WAN-t szolgáltatásként nyújtó Invitech vezető szaktanácsadóját.

A beszélgetésből kiderült többek között, hogy hol tart a software defined hálózati technológia, hogyan lehet definiálni ma, hogy az az üzleti vezetők számára is értelmezhető legyen. Milyen kihívást jelent szállítói (szolgáltatói) és felhasználói oldalról az alkalmazása? Valóban egyszerűbbé teszi-e a vállalatok számára az üzleti irányváltást? Hogyan csiszolható össze az adott vállalat felhős stratégiájával, hogyan hat a biztonságra, a megbízhatóságra – és az üzletmenet-folytonosságra?

A beszélgetésben szó esik a legacy rendszerek SD WAN-ba illesztésről, a heterogén hálózati környezetek kezeléséről, az átállás nehézségeiről (egy nagy lépésben vagy sok apróban érdemes-e haladni), valamint arról is, amiből manapság a legnagyobb hiány van: az SD WAN-hoz szükséges belső kompetenciákról. Majtényi Márta arról is beszél, hogyan lehet "eladni" egy ilyen, beruházást igénylő fejlesztést a menedzsmentnek, illetve hogy a vállalati IT-szervezet életét hol bonyolítja és hol egyszerűsíti, ha külső cégtől, szolgáltatásként veszi igénybe az SD WAN-t.
 


A felvétel meghallgatható a fenti lejátszóval itt, de podcastjainkat követheti többek között a Spotify-on, az Apple, valamint a Google podcastplatformján is, ahol feliratkozhat a Bitport csatornájára.

Cloud & big data

Túlkompenzáló MI-je miatt szabadkozik a Google

Úgy tűnik, az nem megoldás, ha az algoritmusok előítéletességét egy nagy adag ellenirányú lökettel próbáljuk kompenzálni.
 
Az alábbiakban körbejárjuk az Enterprise Service Management fogalmát, és megmutatjuk azt is, miben különbözik az ITSM-től.

a melléklet támogatója a Meta-Inf Kft.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.