Több mint fél évig tartó tesztelés után eljött az ideje, hogy az önvezető taxikból kiszálljanak a biztonsági sofőrök, bár a szükséges engedélyek továbbra is a levegőben lógnak.

Az Alphabet önvezető autókat fejlesztő leányvállalata, a Waymo hétfőn közölte, hogy a technológiája készen áll a biztonsági sofőrök eltávolítására a San Franciscóban futó autonóm járműveiből. A társaság még tavaly augusztusban indította be taxiszolgáltatásának tesztüzemét, ingyenes utakat biztosítva korlátozott számú felhasználónak, akik mellett emberi sofőrök ügyeltek az önvezető Jaguar elektromos járművek biztonságos közlekedésére.

A Waymo társ-vezérigazgatója a cég hivatalos blogján számolt be róla, hogy a sűrűn lakott városban több száz ember vehette igénybe a szolgáltatást az elmúlt hat hónapban, a humán járművezetők nélküli műveletek pedig újabb nagy lépést jelentenének egy teljesen autonóm kereskedelmi szolgáltatás kiépítése felé vezető úton. A bejegyzésben köszönetet mondott a tesztek résztvevőinak, és nagy bejelentéseket ígér a következő hónapokra, bár részletes ütemtervet egyelőre nem mutatott be.
 


A Reuters beszámolója ennek kapcsán felidézi, hogy a Waymo és riválisa, a General Motors többségi tulajdonában lévő Cruise március elején kapott engedélyt a kaliforniai hatóságoktól, hogy fuvardíjat számítson fel a taxik utasainak, egyelőre természetesen még a biztonsági sofőrök jelenléte mellett. A vezető nélküli kereskedelmi személyszállítási szolgáltatások beindításához újabb pecsétekre lesz szükség, de a Waymo egyelőre nem kommentálta, mi a helyzet ezekkel az engedélykérelmekkel.

Piaci hírek

OpenAI-incidens: olcsó reklám vagy valós veszély?

A szakértő szerint tekintsük inkább egy nagyon fontos figyelmeztetésnek.
 
Hirdetés

Öt kérdés, amelyet érdemes feltenni felhőplatform-választás előtt

Egy felhőplatform értékét nemcsak a szolgáltatásai határozzák meg, hanem az is, hogy egy kritikus helyzetben mennyire képes támogatni a vállalat működését.

Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.