Egy informatikai költéseket elemző kutatás arra jutott, szoros összefüggés van a vállalati sikeresség és a jól megválasztott prioritások között.

A Covid19-világjárvány alatt a technológiai beruházásokra fókuszáló vállalatok jelentősen növelték előnyüket versenytársaikhoz képest – derül ki a Make the Leap, Take the Lead című frissen publikált kutatásból. Az Accenture által jegyzett tanulmány szerint a felhőre, a mesterséges intelligenciára (MI) és más technológiára fordított összegeket növelő vezető vállalatok árbevétele ötször gyorsabb ütemben növekedett, mint a lemaradóké. Ez jóval nagyobb mértékű, mint a néhány éve mért kétszeres arány. A lemaradó vállalatok közül sokan csak nemrég kezdtek új technológiákba befektetni – elsősorban üzleti és technológiai működésük fenntartása céljából, – amely tovább fokozta hátrányukat az élenjárókhoz képest.

 

A vezetők és lemaradók bevételtermelési képességének változása (forrás: Accenture)  

 

A 25 országot és 20 iparágat felölelő felmérésben 4300 válaszadót kérdeztek meg, amelynek során értékelték az adott vállalati rendszerek erősségeit és az innovációra átcsoportosított költségvetésük nagyságát. Ez alapján alakult ki, hogy mely cégek tartoznak a vezetők (a teljes minta 10 százaléka), az élre törők (a minta 18 százaléka) és a lemaradók közé (az alsó negyed), majd megnézték az egyes csoportok pénzügyi teljesítményét.

Fontos hármas

A jelentés szerint a progresszív technológiai stratégiák sikeresebben valósulnak meg az alábbi három fontos készséget elsajátító vállalatoknál:

Platformváltás – felhőre való átállás az erős rendszerek kiépítése érdekében. A redundáns technológiák és az adatok elszigeteltségének visszaszorítása mellett javul a számítási kapcitás és a rugalmasság foka. Az élre törők 80 százaléka 2017-ig már bevezetett valamilyen felhőtechnológiát, ugyanakkor ez az arány 2020-re 98 százalékra emelkedett.

Átállás – innovációt előtérbe helyező technológiai stratégiaváltás. Az élre törők képesek megváltoztatni a gondolkodásmódjukat, és a potenciális visszaesést lehetőségként fogják fel az új technológiával végrehajtott innovációhoz. Az élre törők számára a legfőbb prioritás a világjárvány idején az új innovációk kiterjedt alkalmazása lett, és kétharmaduk törekszik arra, hogy határozottan növelje a nem alapvető üzletágaiból származó árbevételét.

Elérhetőség – a technológia hozzáférhetőségének bővítése a belső üzleti funkciók esetében, valamint átfogó értékteremtés a személyre szabott dolgozói továbbképzés, a jóllét és mentális egészség támogatásán keresztül. A vezető vállalatok közel kétharmada prioritásként kezeli, hogy digitális alapokra helyezett rugalmas munkarenddel járuljon hozzá a munkatársak elégedettségéhez. A lemaradóknál ez az arány csak 43%.

Nem csak többet, de okosabban is költenek

A vezető vállalatok több mint 70 százaléka növelte beruházásait a felhőbiztonság és közel ugyanennyian a hibrid felhő terén. A vezetők az IoT technológiák (70%), az AI és a gépi tanulás (59%) részleteiben is elmélyedtek. A felhőplatform kiépítésével elért költségmegtakarítás révén az IT-költségvetés a karbantartásról az innovációra csoportosítható át. Így a vállalat biztos alapokra támaszkodva tudja összehangolni a technológiai stratégiát az üzleti célokkal, és vállalaton belül értéket teremthet minden érintett számára.

A vállalati informatikai költések növekedése területek és cégtípusok szerint a világjárvány alatt (forrás: Accenture)

 

Az élre törők rövid idő alatt átalakították technológiai stratégiájukat és határozták meg prioritásaikat. Kihasználva a válság kínálta lehetőségeket 17 százalékkal növelték a fejlett és új technológiák használatát, illetve a vállalati szervezet egészébe skálázták a technológiát. Átgondolt szervezeti változtatások végrehajtásával még jobban kihasználták a technológiák előnyeit, és az átalakulást évek helyett hónapok alatt valósították meg.

Piaci hírek

Tíz perc alatt töltöttek fel egy nagy energiasűrűségű akkut

A kísérletnek az ad plusz nyomatékot, hogy ott van mögötte Rachid Yazami, akinek a lítium-ion akkuk egyik kulcsösszetevőjét köszönhetjük.
 
A vállalati IT-biztonságra is igaz: a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Hogyan viselkednek az alkalmazottak a kibertérben?

a melléklet támogatója az Invitech

A KPMG immár 22. alkalommal kiadott CIO Survey jelentése szerint idén az informatikai vezetők leginkább a digitalizációra, a biztonságra és a szoftverszolgáltatásokra koncentráltak.

Használtszoftver-kereskedelem a Brexit után

Az EU Tanácsa szerint összeegyeztethető a backdoor és a biztonság. Az ötlet alapjaiban hibás. Pfeiffer Szilárd fejlesztő, IT-biztonsági szakértő írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizenegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2021 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.