A New York-i központú startup alig öt év alatt, idén érte el az unikornis státuszt egy februári 250 millió dolláros tőkebevonással.
Hirdetés
 

Budapesten hozza létre európai regionális központját a BlueVoyant. A startupnak már működik Magyarországon egy kiberbiztonsági műveleti központja. A kiberbiztonságba fektető VC-k egyik kedvence 2017-es alapítása óta mintegy 20 országban több mint 700 ügyfelet szerzett magának. A vállalat idén, a harmadik jelentősebb befektetési körben 250 millió dollárt vont be egy a Liberty Strategic Capital vezette befektetői körtől, és ezzel elérte az unikornis státuszt.

A Liberty Strategic Capital egyébként Donald Trump pénzügyminiszterének, Steven Mnuchinnak a cége. Az 2021-ben alapított kockázati befektető cég a kiberbiztonságra, a fintech megoldásokra és az új tartalomplatformokra koncentrál.

A BlueVoyant azt a trendet lovagolja meg, hogy a vállalatok a rendszereik biztonságának monitorozást egyre inkább szeretnék szolgáltatásként igénybe venni független kiberbiztonsági műveleti központoktól (security operations center - SOC). A BlueVoyant Elements nevű moduláris platformjával a legfontosabb vállalati területeket (felügyelt incidenskezelés és reagálás, beszállítói láncot érintő kiberkockázat-kezelés, digitális márkavédelem, szakértői szolgáltatások) fedi le.

A BlueVoyant annyiban nem a klasszikus startupok útját járja, hogy szolgáltatásait és piacát is sok esetben felvásárlásokkal bővíti (már 2017-ben, azaz alapítása évében vásárolt céget). 2020-ban a Managed Sentinel natív felhőalapú biztonsági szolgáltató felvásárlásával szállt be a Microsoft-ügyfeleket kiszolgáló biztonsági szegmensbe. Az Egyesült Királyság piacára úgy lépett, hogy 2021-ben felvásárolta a brit Marclayt, de vett adatelemzési (Concanon) és beszállítóilánc-kezelő (202 Group) céget is.

Magyarországon hivatalosan 2021-től van jelen a BlueVoyant. Az, hogy a lehetséges hat helyszín közül végül Magyarországon lesz a cég európai regionális központja, a helyi szakértelem és üzleti környezet elismerése – mondta Rácz György, a BlueVoyant Európáért felelős elnöke, a BlueVoyant Magyarország ügyvezető igazgatója.

Szolgáltató szolgáltató hátán

Miközben az értékesítési központok esetében Budapest, illetve Magyarország fokozatosan veszített régiós súlyából (Prágával és Varsóval, esetleg Béccsel szemben), a fővárosban és a nagyobb vidéki városokban egymást érik az üzleti és IT-szolgáltatási központok, az ún. SSC-k (shared service center). Becslések szerint közel 100 ilyen központ működhet jelenleg az országban, amelyben mintegy 40 ezer szakember dolgozik.

A klasszikus technológiai szolgáltatók, mint a Tata Consultancy Services vagy a Cognizant mellett olyan cégek is előszeretettel hozzák Magyarországra SSC-iket, mint az EY könyvvizsgáló és tanácsadó cég vagy Ford.

Bár a BlueVoyant a teljes európai operáció irányítását Magyarországról végzi, szolgáltató cégként elsősorban azok a szempontok fontosak számára is, mint a klasszikus SSC-knek: magasan képzett, de megfizethető szakemberek és jó minőségű, stabil infrastruktúra.

Biztonság

Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét

Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
 
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.