A Microsoftnak is kijutott az elmúlt időszak kibertámadásaiból. A szoftvercég ellen hasonló módszereket vetettek be, mint a Facebook és az Apple ellen.
Hirdetés
 
Az elmúlt néhány hét során több amerikai nagyvállalat is bejelentette, hogy a hálózataikat támadás érte, amelyek különböző mértékben ugyan, de veszélyeztették az adatok biztonságát.

A sort a Facebook kezdte, amikor beszámolt arról, hogy egy nulladik napi Java-sebezhetőség révén támadóknak sikerült egy kártékony kódot bejuttatniuk a rendszerbe. A hír azon része már nem is nagyon meglepő, hogy egy fejlesztőknek szóló weboldalon keresztül sikerült megtámadni a közösségi oldalt. Néhány nap múlva az Apple coming outja következett. Hamarosan az is kiderült, hogy az almás cég elleni támadásnál szinte egy az egyben ugyanazt a módszert alkalmazták, mint a Facebooknál.



A legfrissebb hírek szerint a támadássorozatot összefüggésbe lehet hozni a korábban több nemzetközi hírügynökséget és lapot, többek között a The New York Timest, a The Wall Street Journalt, majd pedig a Twitter egyes hálózatai ért támadással. A legtöbb vállalat egyből Kínát kiáltott, bár a vádakat a kínai vezetés határozottan visszautasította. (Kattintson, ha a korábbi támadásokról készített összefoglalónkat is szeretné elolvasni. http://www.bitport.hu/biztonsag/benne-vagy-a-negyedmillioban-twittertol-a-kiberhaboruig)

És akkor jött a Microsoft... Az eddig is sejthető volt, hogy ha a támadók olyan neves cégeket vettek célba, mint amilyen az Apple vagy a Facebook, akkor a Microsoftnál is bepróbálkoztak. Most viszont már biztosan kijelenthető, hogy nemcsak próbálkoztak, hanem be is juttatták a károkozóikat a vállalat IT-infrasturktúrájába.

"A vizsgálataink során találtunk néhány olyan számítógépet – párat a mac-es részlegünkben –, amelyek kártékony programmal fertőződtek meg. Az alkalmazott technika hasonló volt, mint amiről más cégek korábban már beszámoltak" – jelezte a Microsoft incidenskezelésért felelős központja. (Az valószínűleg véletlen, hogy a mac-es részleget nevezték nevén...)

A cég közleményében azt is hangsúlyozta, hogy semmiféle bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy ügyféladatok szivárogtak volna ki a fertőzött rendszereken keresztül. Az pedig, hogy Mac gépek is áldozatul estek, egybevág a korábbi beszámolókkal, ugyanis az eddig napvilágra került incidensek során nemcsak windowsos, hanem Mac OS X alapú számítógépek is megfertőződtek.

Benne vagy a negyedmillióban? Twittertől a kiberháborúig
Mi a teendő a LinkedIn-es adatlopás után?

Ez az alkalmazás figyelmeztet rá, ha valaki a közelben okosszemüveget használ

A hobbiprojektként kiadott Nearby Glasses azokat az egyedi azonosítókat keresi, amelyeket a minősített Bluetooth-termékekhez rendelnek.
 
Hirdetés

Produktivitás mint stratégiai előny: mit csinálnak másként a sikeres cégek?

A META-INF által szervezett Productivity Day 2026 idén a mesterséges intelligencia és a vállalati produktivitás kapcsolatát helyezi fókuszba. Az esemény középpontjában a META-INF nagyszabású produktivitási kutatásának bemutatása áll, amely átfogó képet nyújt a magyar vállalatok hatékonyságáról és működési kihívásairól.

Vezetői példamutatás és megfelelő oktatás, vállalatikultúra-váltás nélkül gyakorlatilag lehetetlen adatvezérelt működést bevezetni. Cikkünk nemcsak a buktatókról, hanem azok elkerülésének módjairól is szól.

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.