A Vezető Informatikusok Szövetsége 25. alkalommal hirdette meg pályázatát informatikai és IT-biztonsági vezetőknek.

Negyedszázados lett az Év Informatikai Vezetője pályázat. A Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) 2002-ben ítélte oda először az informatikai vezetők munkáját elismerő díjat, akkor még Év CIO-ja néven. Az elmúlt évtizedben az elismerések sora két további díjjal bővül: 2016-tól külön is pályázhatnak a 35 évnél fiatalabb informatikai vezetők a VISZ történetének egyik meghatározó elnökének emlékére alapított Braun Péter-díjra, illetve 2021-től az ISACA-val közösen az Év CISO-ja díjjal ismerik el a biztonsági szakma kiválóságait.

Mindhárom pályázat célja az, hogy felhívja a figyelmet az informatikai területekért felelős vezetők tevékenységének fontosságára.

Ajánlás után pályázni kell

A díjakra szakmai szervezetek és magánemberek ajánlásai alapján pályázhatnak a klasszikus CIO és CISO pozícióban dolgozó szakemberek mellett technológiai vezetők, innovációs, digitalizációs, vállalati adatvagyon hasznosításáért felelős és fejlesztési vezetők, de akár operatív vezetők is, ha egyben ők felelnek az informatika irányításáért. A Szövetség 2026. június 21-éig e-mailben várja az ajánlásokat rövid indoklással a [email protected] címre.

Azokat a jelölteket, aki megfelelnek a kritériumoknak, a VISZ felkéri egy maximum 15 oldalas pályamű megírására, melyet 2026. július 5-éig kell eljuttatni e-mailben a fenti e-mailcímre. A pályaműben a jelöltnek az elmúlt néhány évben végzett szakmai munkájáról kell számot adnia, többek között az innováció és az értékteremtés terén elért eredményeiről, valamint szakmai ars poeticájáról is. Az idei pályázat kiemelt témája a jogszabályi megfelelés: a pályázó hogyan támogatta informatikai oldalról a NIS2/DORA-nak történő megfelelést, illetve milyen lépéseket tett az informatika területén a CO2-kibocsátás csökkentése és az ESG-nek való megfelelés érdekében?

A beérkező pályázatok alapján a szakmai zsűri összeállít egy rövid listát, akiket személyesen is meghallgat 2026. július 22-én. A zsűribe a VISZ fontosabb szakmai szervezetek (IVSZ, NJSZT, ISACA, MPSZ, PMI) vezetőit, szaklapok képviselőit, valamint elismert szakembereket kér fel. A zsűri tagjai az előző év díjazottjai is. A végső döntést a zsűri javaslata alapján a VISZ elnöksége hozza.

Ahány ház, annyi szokás

Informatikai vezetőknek alapított szakmai díj szinte minden országban van – legalábbis Európában. Németországban a Bundesverband der IT-Anwender e.V. és a Foundry kiadó szervezi a CIO des Jahres pályázatot. Mivel a világnak azon a felén elfogadottabb az önmenedzselés, a címre bárki benevezhet.

Olaszországban a CIONet írja ki évente a CIO+ pályázatot – általában több témában, melyekre lezárt projektekkel lehet nevezni. Nagy-Britanniában a BCS ELITE Forum minden évben rengeteg iparági díjat oszt ki. A VISZ díjához a UK IT Industry Awards áll legközelebb, melyet  négy kategóriában ítélnek oda: díjaznak személyes teljesítményeket, szervezeteket, projekteket és technológiát is.

(Fotó: díjátadó 2025-ben. Balról jobbra: a VISZ elnöke, Frisch Róbert mellett Szöllősi Tibor, az MVM Csoport CIO-ja, Balogh Zsolt, a Liferay CISO-ja és Tóth Nándor, az Allianz Technology Hungary vezetője.)

Közösség & HR

Sok helyen éppen belefulladnak a redundáns MI-ügynökök áradatába

Ahogy egyre könnyebb nagy számban létrehozni az új mesterségesintelligencia-alapú ügynököket, egyes vállalatoknál ez már érdemi problémának tűnik az IT-menedzsmentben és a biztonság szempontjából.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.