Jogerősen két és fél év szabadságvesztéssel sújtotta a Baltimore-i Szövetségi Kerületi Bíróság pénteken azt a magyar hackert, aki 2010-ben feltörte a Marriott International számítógépes rendszerét, és azzal zsarolta meg a szállodaláncot, hogy ha nem hajlandó őt alkalmazni, közzéteszi bizalmas adatait.
Németh Attila 2010. november 11-én közölte a Marriottal, hogy hónapokkal korábban behatolt a számítógépes rendszerébe. Állást követelt magának a szállodalánctól, és belső információk kiszivárogtatásával fenyegetett. Szavainak hitelességét két nappal később egy nyolc csatolmányt tartalmazó e-mailben támasztotta alá.

A férfi követelései között szerepelt, hogy Európában biztosítsanak munkát legalább évente 150 ezer dollárért, egy hotelszobát az általa kiválasztott szállodában, és ingyenes repülőjegyeket. A Marriott kapcsolatba lépett a jelentősebb pénzügyi csalások megakadályozásáért, valamint az amerikai fizetőeszköz, a pénzügyminisztérium, a volt és jelenlegi elnökök és alelnökök biztonságáért felelős Secret Service-szel.

A szervezet egy fiktív Marriott-személyzetis nevében levelezni kezdett a zsarolóval. Németh Attilát egy állásinterjú reményében Washingtonba csalták, ahol januárban, miután megérkezett a Dulles repülőtérre, letartóztatták. A férfi bevallotta, hogy a titkos adatokhoz való hozzáférést egy Marriott-alkalmazottnak címzett e-mail csatolmányában juttatta be a rendszerbe.

A Marriott közlése szerint a Németh Attila által okozott kár összege eléri az 1 millió dollárt.

Komolyabb büntetést is kaphatott volna
Varga Levente, a vádlott magyar ügyvédje az ítélethozatal után az MTI-vel közölte: a 27 éves férfi egy alacsony biztonsági fokozatú szövetségi börtönben kezdi meg büntetése letöltését, ennek időtartamába beszámítják az előzetesben eltöltött több mint egy évet.

A szabadságvesztés időtartama kedvezménnyel négy hónappal kevesebb lehet, a család ennek ellenére szeretné, ha a hátralévő idő nagy részében magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben raboskodna. A kiadatási eljárás már folyamatban van, az elítélt hazahozatalának időpontja a magyar államtól, pontosabban attól függ, mikor kerül sor a kérelem miniszteri ellenjegyzésére.

Németh Attila vádmegállapodás alapján tavaly novemberben vallotta magát bűnösnek. A The Wall Street Journal az amerikai igazságügyi minisztériumra hivatkozva korábban azt írta, hogy a férfira rosszindulatú kód terjesztéséért 10 évig, a titkos információk nyilvánosságra hozásával való fenyegetőzésért pedig 5 évig terjedő szabadságvesztést szabhatnak ki.

Kiből lehet etikus hacker?
Jó hackereket képeznek a Neumann Karon

Az MI-szerverek gyorsan kicsapják a biztosítékot

A Gartner jelentése szerint jövőre már több energiát fogyasztanak a ChatGPT és társai futtatására szolgáló gépek, mint a hagyományos szerverek. Nagy gond viszont, hogy ezt a rohamot nehezen tudják kiszolgálni az elektromos hálózatok.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.