A Fujitsu a japán kormány megbízásából olyan vírust fejlesztett ki, amelyek elősegíti a kibertámadások forrásának lekövetését és a kártékony kódok hatástalanítását.
Hirdetés
 
2011-ben Japán is jócskán kivette a részét az egyes országok kritikus infrastruktúráit érintő biztonsági incidensekből. A Mitsubishi Heavy Industries elleni szeptemberi támadásokból például nemzetközi ügy lett, hiszen a nehézipari vállalat szoros együttműködést folytat az amerikai katonai beszállító Boeinggel. Októberben a parlament rendszerét vették célba, novemberben pedig egy, a Fujitsu által üzemeltetett hálózatot bénítottak meg, amely kétszáz helyi önkormányzat okmányirodai ügyintézéséért felel.

Kilenc országban
fertőzték meg a különböző japán diplomáciai kirendeltségek gépeit az utóbbi hónapokban. A szöuli nagykövetségen át a támadók sikeresen hozzá is férhettek bizonyos információkhoz.
A japán hatóságok ennek nyomán együttműködésre kérték fel a stratégiai ágazatok (közművek, vasút, elektronika vagy autógyártás) képviselőit és a kormányzati beszállítókat, hogy önkéntes adatszolgáltatással segítsék egymást. A tervek szerint az érintett vállalatok megosztják a hatóságokkal a rendszereiket érő támadásokról szóló információkat, amelyeket azok a forrás megjelölése nélkül a többiek rendelkezésére bocsátanak.

Jön a saját vírus Emellett 2012 elejére beérett egy három éves projekt is, amelytől hatékony segítséget remélnek az incidensek felderítésében. A Jomiuri Sinbun napilap január első napján számolt be róla, hogy a kormány megbízásából a Fujitsu 179 millió jen (több mint félmilliárd forint) költséggel hálózati eszközöket és egy olyan vírust fejlesztett ki, amelyek lehetővé teszik a kibertámadások forrásának lekövetését és a kártékony programok hatástalanítását.

A mi mobilunkról is telefonálhatnak a hackerek
Saját rendszereikbe próbáltak betörni a hazai bankok

A programot egyelőre zárt környezetben tesztelik, de ahhoz, hogy a technológiát élesben is bevethessék, még egy törvénymódosításra is szükségük lesz a japánoknak, hiszen a számítógépes vírusok sokszorosítása és terjesztése jelenleg a jogszabályokba ütközik. Az amerikai és a kínai adminisztráció egyébként a hírek szerint kevésbé szívbajos, és már javában használ hasonló eszközöket.

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – egy jól működő adattudományi szervezet alapjai

Miért bukik el annyi adattudományi kezdeményezés már az indulás után? A válasz gyakran nem az algoritmusok összetettségében, hanem az adatok minőségében és kezelésében keresendő. Stabil adatforrások, következetes feature-kezelés és egy jól felépített Feature Store nélkül a gépi tanulás ritkán jut el a valódi üzleti értékteremtésig.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.