Az informatikai költségvetések jó esetben is az évekkel ezelőtti szinten topognak, míg a vállalati infrastruktúrára leselkedő veszélyek száma egyre nagyobb - a szakértők szerint csak a biztonsági feladatok jó menedzselésével tudunk talpon maradni.
Komáromi Zoltán, az IDC Magyarország ügyvezetője minden eddiginél több veszélyforrásra hívta fel a figyelmet az IDC biztonsági rendezvényének megnyitójában. A vírusok, botnetek és az örök problémaként jelen lévő emberi mulasztások mellett olyan problémákra is oda kell figyelni, mint a mobil eszközök megnövekedett jelentőssége, a felhő alapú szolgáltatásokkal járó kiterjedt kockázatok, valamint a közösségi média mindent átszövő hálója.

Kisebb-nagyobb győzelmek Thomas Holz, az adatbiztonsági szakértők képzésében élen járó Ruhr Egyetem adjunktusa a legégetőbb biztonsági fenyegetésekről beszélt, ám kihangsúlyozta: a "megszokott" veszély is veszély marad, a kéretlen reklámleveleket és egyéb gyanús tartalmakat küldözgető botnetek például továbbra is kiemelt biztonsági kockázatot jelentenek. A világon elküldött emailek 90 százaléka spam, és ezek 85 százalékának továbbítására fertőzött zombihálózatokat, botneteket használnak.


Szerencsére a szakértő több sikeres "rajtaütésről" is beszámolhatott, melyek közül a legnagyobb csapás a Rustock botnet márciusi kiiktatása volt. A világ teljes spamforgalmának harmadáért felelős hálózatot a Microsoft által vezetett, megannyi gyártó és oktatási intézet szakembereit tömörítő Project MARS gyűrte le: a Rustock közel 700 ezer fertőzött számítógépet használt fel arra, hogy potencianövelőket reklámozó, vagy épp adathalászattal kísérletező levélszemetet küldjön a világ minden szegletébe.

Fontossá váltak azonban a célzott támadások is, amelyek legtöbbször nagyvállalatokat, pénzintézeteket vagy épp kormányzati, politikai szerveket vesznek célba. Az elmúlt időszakban például az EMC biztonsági részlegeként működő RSA rendszerét érte támadás, a Google pedig kínai hackerek folyamatos zaklatását kénytelen kivédeni. Ezek az esetek viszont azt mutatják: még a legprofibbak és legnagyobbak is veszélyben vannak.

Kirámolták az EMC biztonsági részlegét
Kínai támadás nyugati olajcégek ellen
Íme, a legjobban megtérülő netes bűncselekmények

Ne bízz a mosolygó biztonsági cégben Eric Domage, az IDC biztonsági tanácsadója egy másik érdekes szempontból közelítette meg az informatikai veszélyek elleni védekezés kérdését. A szakember szerint annyiféle eszköz és szolgáltatás alkotja az informatikai világot, hogy lehetetlen egyetlen eszközzel megvédeni saját rendszereinket.

"Ne higgyünk annak, aki azt mondja, vedd meg a vírusirtómat, mert az a legjobb a világon!" - provokálta Domage a közönséget. "A vírusirtó csupán alap, amiből már az ingyenesek is tökéletesek lehetnek. A vírusirtó egy alapvető kellék, nem pedig maga a védekezés." A vállalatok biztonsági szakemberei számára most az a legnagyobb kihívás, hogy saját maguknak kell a kezükbe venni a védekezési stratégia összeállítását. A tanácsadó szerint "nem szabad hagyni, hogy a gyártó gyakoroljon nyomást ránk, nekünk kell nyomást gyakorolni rájuk." Ezt részletezve kifejtette: egy vállalat erőforrásait, veszélyeztetett területeit legjobban saját biztonsági szakembere látja át, ezért nem szabad a gyártók által felkínált eszközöket és csomagokat elfogadni, hanem proaktívan kell összeállítani a védekezésben részt vevő elemeket.

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.