Az utóbbi időben biztosan rengeteget fejlődött a technológia, amelyik nemrégiben még azt tanácsolta a netezőknek, hogy ragasztóval erősítsék a pizzájukra a csúszkáló feltéteket.

Ahogy az utóbbi időben számos példát lehetett rá találni, a Google keresőszolgáltatásának mesterséges intelligenciával generált áttekintései (AI overview) rendszeresen dobálnak helytelen és akár veszélyes kimeneteket. A Futurism ezzel kapcsolatban a Columbia Tow Center for Digital Journalism kutatásátidézi, amelynek értelmében az MI-alapú keresések az esetek több mint 60 százalékában eredményeznek valamilyen szinten téves válaszokat, és az egyes modellek teljesítménye ugyan nagyban eltérhet a többitől, 37 százalékos hibaaránynál egyik sem volt képes jobb eredményre.

Ilyen körülmények között mi sem természetesebb, mint hogy a Google az egészségügyi tanácsadást is felveszi az AI overview profiljába: a vállalat hivatalos blogján közölt győzelmi jelentés szerint a Gemini modellek "legújabb, egészségközpontú fejlesztései" és a Google "kategóriájukban legjobb minősítési és rangsorolási rendszerei" már lehetővé teszik "több ezer egészségügyi téma lefedését". Ez jön még a "What People Suggest" nevű új funkció is, amelyen keresztül az MI "az online beszélgetések különböző nézőpontjait" kivonatolja, bemutatva, hogy mit mondanak valamiről az emberek.

A Goggle példájában ha egy ízületi gyulladással küzdő felhasználó tudni szeretné, hogy mit tesznek mások, akik hozzá hasonló állapotban vannak, akkor az első körben az Egyesült Államokban elérhető eszközzel gyorsan feltárhatja a kapcsolódó véleményeket, és a felsorolt linkeken keresztül többet is megtudhat a témáról. A vállalat szerint az emberek gyakran értékelik mások véleményét, akik hasonló egészségügyi kérdésekben utaznak, a funkció pedig "szigorú tesztelésen és klinikai értékelésen ment keresztül", hogy a hiteles egészségügyi tartalom mellett jelenhessen meg a keresőben.

Mindenki megnyugodhat, tanulni szeretnének a hibáikból

A Futurism friss beszámolója emlékeztet rá, hogy a Google-nél korábban több száz humán alkalmazott dolgozott ezen a területen, a társaság azonban 2021-ben felszámolta egészségügyi részlegét, elbocsátva vagy máshova irányítva az alkalmazottakat. átszervezte az ott dolgozókat. A Bloombergnek ezt követően nyilatkozó szakértők szerint kérdéses, hogy az MI képes lehet-e jó minőségű egészségügyi információval szolgálni, miközben felhívják rá a figyelmet, hogy olyan speciális területről van szó, amelyben a diszrupciós kísérletek egyike sem volt még sikeres a big tech szolgáltatók részéről.

A lap a Google-nél is érdeklődött, hogy pontosan miként ellenőrizné a mesterséges intelligencia egészségügyi tanácsainak pontos és biztonságos működését, miután korábban már elismerték, hogy bizonyos kérdésekben egyszerűen "nem áll rendelkezésre túl sok jó minőségű webes tartalom". Ezzel kapcsolatban a silány válaszok elleni védőkorlátokra és szabályokra hivatkoztak, ami a gyakorlatban nehezen értelmezhető dolog, és arról beszéltek, hogy az esetleges problémákat felhasználják "a fejlődésre és az irányelveikhez illeszkedő lépések megtételére". Mit mondhatnánk erre, remekül hangzik!

Közösség & HR

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.