A problémát meglepő módon úgy hívják, hogy generatív mesterséges intelligencia.

Hol vannak a régi szép idők, amikor egy biztosítási csalásban még volt egy kis adrenalin... A legtöbb esetben minimum el kellett bábozni az eseményt, például egy balesetet, de volt, amikor vérnek is kellett folyni.

Manapság a biztosítottak inkább MI-vel "rajzolják át" értékesebbé a kárigényüket bizonyító dokumentumokat. A brit Aviva biztosító szerint soha nem volt annyi sárvédővel kapcsolatos kárbejelentés, mint 2025-ben. Az MI-alapú csalási módszer ugyanis leginkább az autóbiztosításoknál terjed.

A cég becslései szerint a tavaly azonosított 103 ezer biztosítási csaláskísérletből több mint 18 ezer volt olyan, amihez MI-vel hamisítottak dokumentumot. Ha az összes ilyen kárigényt befogadták volna, akkor kb. napi 263 millió forintnyi kártérítést kellett volna kifizetni (természetesen fontban), azaz éves összesítésben 96 milliárd forintot.

A kárigények többsége gépjármű-biztosítással volt kapcsolatos. A biztosítottak kreatívan alkalmazták a generatív MI-t: hamisítottak sérülést rögzítő fotókat és javítási számlákat egyaránt. Voltak olyan esetek, amikor csak felturbózták a keletkezett kárt, de olyanok is akadtak szép számmal, amikor kitalált káreseményekhez generáltak bizonyítékot.

A változás a kárigények nagyságán szintén érzékelhető. A gépjármű-biztosításokra benyújtott kárigény átlagos értéke tavaly 39 százalékkal volt magasabb, mint 2024-ben. De ugyanez volt a helyzet a balesetbiztosítások esetében is: miközben az esetek száma nem változott szignifikánsan, a kárigények értéke mégis 32 százalékkal lett magasabb. Még a lakásbiztosításokra benyújtott kárigények értéke is emelkedett 15 százalékkal. Ebben az Aviva szerint azok a "szakmai segítők" (ügyvédek, egészségügyi szakemberek stb.) is ludasak, akik támogatják a csaláskísérleteket.

Sárkány ellen sárkányfű

Ahogy az IT-ban az MI-támogatta kibertámadásokat MI-támogatta védelmi megoldásokkal igyekeznek megakadályozni, az Aviva is a mesterséges intelligenciától remél megoldást. Saját eszközök és fejlett elemzések, valamint emberi szakértők segítségével próbálja gyorsan azonosítani a gyanús követeléseket.

Az Aviva arra is felhívta a figyelmet, hogy a biztosítási csalók nem a biztosítót, hanem elsősorban a többi biztosítottat lopják meg. A biztosítók működésének alapja ugyanis a kockázatközösség: a biztosítottak közösen viselik annak pénzügyi terhét, ha egy társukat váratlan kár éri.

Cloud & big data

Milyen gyorsan adaptálódik a piac az átszabott NIS2-auditori szabályokhoz?

A miniszterrel történt egyeztetés után az SZTFH elnöke rendeletben könnyítette az auditorokra vonatkozó feltételeket, ami sokszereplőssé teheti a NIS2-audit piacát.
 
Hirdetés

Szintet lép a Synology: Érkezik a PAS7700 csúcskategóriás vállalati flash tároló

Ahogy a vállalati IT-környezetek az AI-alapú folyamatok, a virtualizáció, a nagy teljesítményű adatbázisok és a folyamatosan elérhető digitális szolgáltatások nyomása alatt fejlődnek, a szervezetek egyre inkább olyan tárolóinfrastruktúrát igényelnek, amely kompromisszumok nélküli teljesítményt, rugalmasságot és skálázhatóságot biztosít.

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.