Alig néhány héttel az után, hogy Németországban „véletlenül” magánleveleket töltött le a Google nem titkosított vezeték nélküli hálózatokról, Angliában újabb kövér botrány elé néz a cég. Kiderült, az ország teljes vezeték nélküli hálózatának alapvető adatait begyűjtötték és rögzítették.

A Google a hónap elején került kényelmetlen helyzetbe, amikor is Németországban jelszóval nem védett hálózatokról szerzett be személyes adatokat, többek között leveleket. A „véletlen” incidens óta a cég leállította az alapvetően térképszolgáltatásához adatokat gyűjtő Street View-autók használatát.

Szorgalmas gyűjtögetők | Ezek a kocsik tehetők felelőssé a most Angliában kipattant botrányért is, hiszen - mintegy mellékesen - a fotósautók az ország összes vezeték nélküli hálózatának adatát (MAC address, SSID number) rögzítették. A The Telegraph értesülései szerint ezeket az adatokat aztán fel is használták a Maps for Mobile alkalmazásban, hogy beazonosíthassák az okostelefonokat, annak érdekében, hogy a készülék tulajdonosának releváns információkat szolgáltassanak a környékről (például mozik, éttermek elérhetőségét).

A Google kétségbeesett védekezése egyrészt arra épül, hogy ilyesmit mások is csinálnak. Példaként felhozva a Skyhook Wireless céget, amely az iPhone gyártójának, az Apple-nek szolgáltat ilyen adatokat. Másik érvük az, hogy a begyűjtött adatok mind publikusak, hiszen azt bárki képes rögzíteni közterületen tartózkodva.

Megvizsgálják | Az angliai illetékesek azonban nem így látják. Szerintük utóbbi érv azért nem állja meg a helyét, mert a megszerzett adatok mennyisége és azok más információkkal való felhasználása éles ellentétben áll az adatvédelmi törvénnyel. A szolgáltatóknak csak jól körülhatárolt céllal és korlátozott ideig van joguk adatokat gyűjteni és tárolni. Az eset kivizsgálását és megfelelő válaszlépést helyezett kilátásba, amennyiben bebizonyosodik, hogy a Google nem megfelelően járt el.

A Privacy International munkatársa azonnal kijelentett az üggyel kapcsolatban, hogy ez az incidens a törvényi keretek súlyos kijátszásaként fog bevonulni a történelembe, aminek egy alaposabb szabályozási környezetben, a technológiát jobban értő szabályozó szervezet mellett sosem szabadott volna megtörténnie.

Sok-sok millió iPhone-ra csaphat le a 'sötét kard'

A Google biztonsági laborja Darksword névre keresztelte a nemrégiben beazonosított, iOS-es készülékeket célzó, rendkívül kifinomult támadássorozatot.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.