Az már a csapból is folyik, hogy a Google egyik Kína elleni érve egy hackertámadás, amelyet tavaly év végén szenvedtek el. A hivatalos bejelentés akkor csupán szellemi tulajdon megszerzésére célzott, de egy bennfentes állítása szerint a keresővállalat egyik legfontosabb szolgáltatását szerezték meg a behatolók.

A decemberi hackertámadások után a Google hivatalos blogjában januárban írtak az eseményről, melynek során "célba vették a vállalati infrastruktúra különböző részeit", a behatolók célja pedig e-mail belépési információk megszerzése volt, főként kínai ügyekkel foglalkozó emberi jogi aktivisták fiókjait akarták megbénítani. A New York Times-nak most egy nevét titokban tartó bennfentes nyilatkozott: szerinte jóval több is veszett decemberben.

Gaia fogságban | Az informátor szerint egy olyan Google szolgáltatást szereztek meg a hackerek, amely ugyan nem volt olyan szinten szem előtt, mint mondjuk a Gmail, az Apps, az Analytics vagy más hasonló alkalmazások, ám talán még fontosabb mindezeknél. A Gaia kódnevű egyszeres beléptetőrendszerről van szó, amelyet eleve sokan az egyik legnagyobb elméleti biztonsági kockázatnak tartottak. Ez az az egységesített autentikációs rendszer, amely minden Google szolgáltatásba belépteti a felhasználókat, eltárolva bejelentkezési nevüket és jelszavukat.

A veszély azért fokozottabb a Gaia esetében, mert ezen az egy felületen belépve használhatjuk szinte az összes Google alkalmazást, ezért aki "bejáratos" a Gaia titkaiba, szabadon rendelkezhet tulajdonképpen a 180 milliónál is több aktív Google felhasználó belépési adataival, és ezáltal hozzáfér teljes levelezésükhöz, felhőben tárolt dokumentumaikhoz és egyéb Google szolgáltatásokban tárolt adataikhoz.

Támadás több hullámban | A decemberi támadások okosan felépített, kidolgozott akciót mutatnak. Először a Google dolgozóinak belső címlistáját törték fel, majd ez alapján más Google dolgozók nevében küldtek chat-üzeneteket (ráadásul Microsoft Live Messengeren) a keresőcég kínai alkalmazottainak. Ezek közül elég volt, ha egyikük rákattintott az üzenetben található hivatkozásra, a vírus máris terjedni kezdett. A kínai csapattól megszerzett második adag belépési információ pedig már elég volt ahhoz, hogy bejussanak az amerikai Google központ adatbázisába, ahol a Gaia rendszerrel kapcsolatos fejlesztési dokumentációkat, jegyzeteket, forráskódokat szereztek meg.

Annak ellenére, hogy a Google a két napos támadássorozat felderítését követő órában máris újra lezárta a betörési pontokat és új biztonsági protokollokat léptetett életbe, ezért állítólag Google-felhasználók belépési információit már nem tudták megszerezni a hackerek. Az azonban a szakértő biztonsági vállalatok szerint is figyelmeztető jel, hogy valaki ilyen mélyen képes volt bejutni a Google agyába.
 

MI-vel védenék a britek az internetre szabadított óvodásokat

Az illetékes hatóság felmérése szerint egyre több kisgyerek jelenik meg a világhálón, akiknek a szülei is egyre nagyobb szabadságot engednek a digitális térben.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.