Az évek óta nagy érdeklődéssel övezett Pawn2Own hackerverseny első áldozata az Apple böngészője, a Safari lett. Egy francia csapat speciális csapdaoldalt állított fel, amelyre ellátogatva másodpercek alatt képesek voltak átvenni az irányítást a böngészőt futtató MacBook Air gépen.
Hirdetés
 

Az évente megrendezett Pawn2Own hackerversenyen nem sok böngésző szokott ellenállni a vehemens támadásoknak, azonban az idei első áldozatot a szokásosnál is gyorsabban ejtette el egy francia csapat.

5 másodperc elég volt A célpont egy MacBook volt, amelyen friss patcheket tartalmazó Mac OS X operációs rendszer futott. Az Apple gépén a Safari böngészővel egy kifejezetten erre a célra felépített oldalra lépve a támadók képesek voltak öt másodpercen belül hozzáférni a számítógéphez. A francia programozók sikeresen elindították a számológép applikációt a feltört MacBookon, majd egy állományt is tudtak írni a gépre.

A biztonsági rés villámgyors kihasználásával a csapat 15 ezer dollárt és egy MacBook Air 13”-at nyert. A ZDNetnek adott interjúban a győztesek elmondták, a böngésző weboldalak megnyitásáért felelős motorjának, a WebKit-nek a sebezhetőségét használták ki. A csapatnak két hetébe telt, mire a feltárt biztonsági hiányosság kihasználására stabilan működő metódust találtak.

A nyertesek a Pawn2Own versenyen a Microsoft Internet Explorer 8 böngészőjét is megpróbálták levadászni, de ott nem voltak ilyen gyorsak. Egy másik induló hamarabb kivégezte a versenyre frissítést sem kapott microsoftos böngészőt.

A Google megvette a Chrome feltörésének jogát
A hekkerversenyen csak a Chrome maradt állva
Hackerek feltörték a New York-i tőzsdét

Krómozott nagyvad Tavaly egyedül a Chrome maradt érintetlen, mivel meg sem kísérelte senki a Google böngészőjének feltörését. A verseny szervezői idén be sem akarták rakni a célpontok közé a Chrome-ot, ám a Google végül komoly díjat ajánlott fel, ami a jelek szerint náluk marad. A Chrome-ot a hírek szerint az idei megmérettetés alatt sem sikerült két vállra fektetni.

A robotok újabb bűnözési hullámot indíthatnak az Europol szerint

A robotok, a drónok és a mesterséges intelligencia fejlődésével a fizikai világban is megjelenik minden, ami eddig a digitális világra volt jellemző, nem beszélve arról, ha az automatizálás miatt tényleg tömegek veszítik majd el a megélhetésüket.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – a gépi tanulási pipeline szerepe az adattudományi működésben

A jó adatok önmagukban még nem elegendők: a modellek csak akkor működnek megbízhatóan, ha egy átlátható, automatizált és reprodukálható környezetben futnak. A gépi tanulási pipeline-ok éppen ezt a technológiai hátteret teremtik meg.

Sok szervezet adatvezéreltnek tartja magát, mert van BI rendszere és heti dashboardja. A valóságban azonban ennél többről van szó; a kérdés ugyanis nem az, hogy van-e elég adat, hanem, hogy mennyire jól használják a döntések meghozatalához.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.