A Google internetes keresőmotorja csökkenti az eredeti tartalomra irányuló forgalmat, és ezzel párhuzamosan aláássa a kiadók versenyképességét a mesterséges intelligenciával generált áttekintésekkel (AI overview) szemben - olvasható a Chegg nevű amerikai oktatástechnológiai vállalat hétfőn benyújtott keresetében. A Reuters beszámolója alapján a vállalat azt kifogásolja, hogy a Google a kiadók által közzétett tartalmat arra használja, hogy a felhasználókat saját webhelyén tartsa, megszüntetve a publikálásra irányuló pénzügyi ösztönzőket.
Ez utóbbi a kereset alapján végül egy "kiüresedett információs ökoszisztémához" vezet, amelynek hasznossága és megbízhatósága is kérdéses lesz. A Chegg a Google mesterségesintelligencia-alapú áttekintései miatt annyi látogatót és előfizetőt veszített, hogy vezérigazgatójának nyilatkozata szerint már üzletének eladását vagy a tőzsdei kereskedésből való kivonását fontolgatja. A Chegg részvényei hétfőn már csak 1,57 dolláron álltak, ami azt jelenti, hogy értéküknek több mint 98 százalékát veszítették el a 2021-es árfolyamcsúcshoz képest.
A Google szóvivője alaptalannak nevezte az állításokat: szerinte a mesterséges intelligenciával gyártott áttekintésekkel az emberek hasznosabbnak találják a keresést, ennek nyomán pedig többet is használják, "új lehetőségeket teremtve a tartalom felfedezésére". A Chegg ehhez képest komoly leépítésre kényszerült, és lényegében azt állítja, hogy a Google ingyen profitál a mások által előállított tartalomból: a cég közleménye szerint az ügy túlmutat rajtuk, mert a digitális kiadói ipar és az internetes keresés jövőjéről szól, illetve arról, hogy a diákok "elveszítik a minőségi, lépésről lépésre történő tanuláshoz való hozzáférést az alacsony minőségű, ellenőrizetlen MI-összefoglalók javára".
A válságüzem nem habos torta
A hagyományos felállás szerint a kiadók lehetővé teszik, hogy a Google feltérképezze webhelyeiket és annak alapján keresési eredményeket generáljon, amiből maga a Google hirdetésekkel bevételt szerez, de cserébe keresési forgalmat irányít a szóban forgó webhelyekre. A Chegg azonban azt állítja, hogy a keresőszolgáltató elkezdte rákényszeríteni a kiadókat, hogy engedélyezzék az információ felhasználását az AI overview funkciókhoz és más olyan eszközökhöz is, amelyek végső soron a látogatók számának csökkenését eredményezik.
A "keresőmotor" átalakítása "válaszmotorrá" azonban egyoldalúvá teszi a kapcsolatot, és a Chegg szerint egyértelmű kárt okoz a kiadóknak. A beszámolók szerint ez lehet odaát az első olyan per, amelyben egy vállalat azzal vádolja a Google-t, hogy MI-alapú keresőjével megsérti a trösztellenes szabályokat. Egy hasonló csoportos keresetben korábban már megállapították, hogy a Google törvénytelen monopóliummal rendelkezik monopóliummal rendelkezik az online keresésben, de a tásaság fellebbezése miatt egyelőre nem született jogerős döntés.
Ahogy a ChatGPT robbanásával felmerült a kérdés, hogy az MI-chatbotok kiszorítják-e a hagyományos keresőmotorokat, a Google pánikba esve igyekezett megvédeni jövedelmező keresési üzletágát. Integrálta keresőmotorjába az alapértelmezett módon működő MI-áttekintéseket, amelyek saját adatai alapján már egymilliárd felhasználónak jelenít meg, és a hirdetéseket közvetlenül ezekbe az összefoglalókba ágyazza. Bár utóbb a felhasznált weboldalakra mutató hivatkozásokat is elhelyezett bennük, bevételét nem osztja meg az érintett tartalomelőállítókkal.
Felhasználói szempontból az is érdekes, hogy az elmúlt időszakban milyen kevés fejlődést tapasztaltak az MI-vel generált összefoglalók minőségét illetően. Az egyik elhíresült eset az volt, amikor a Google "intelligenciája" ragasztót javasolt feltétnek a pizzára, vagy éppen kövek elfogyasztását javasolta, és hiába beszélünk majdnem egyéves történetről, a mai napig folyamatosan bukkannak fel a keresőben a hasonlóan ostoba válaszok. Amikor egy Google-szintű cég élesben működő terméke így teljesít, az minimum kapkodása utal a fejlesztők részéről.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak