Piaci hírek

Hasznos trükköt tanult a Gemini

A Google generatív MI-asszisztense mostantól a felhasználói kívánalmak alapján egy sor népszerű fájlformátumban is képes prezentálni válaszát már magában a beszélgetési ablakban.
 
Kibervédelmi Waze-zel állnák el a hekker útját
Az ötlet Nadir Izraeltől, az Armis alapítójától ered, aki az Izraeli Védelmi Erők 8200-as elit egységénél kezdte karrierjét, később pedig a Google Maps felesztőcsapatát erősítette.
Nem sikerült megállapodniuk a felvizezett MI-szabályozásról az EU döntéshozóinak
Az uniós tagállamok és az Európai Parlament képviselői tegnap 12 órán keresztül rágták a gittet, az idő pedig egyre jobban sürgeti őket, mivel a magas kockázatú MI-rendszerekre vonatkozó eredeti rendeletet már idén augusztustól alkalmazni kell majd.
Vége az olcsó GitHub Copilot modellnek
Az eddigi, kérésalapú modell veszteséges volt, ezért átállnak szigorú használatalapú árazásra.
Így lesz drágább a mesterséges intelligencia, mint az emberi munkaerő
Egyes vállalatok már most is többet költenek az MI-ügynökökre, mint a technológiát használó alkalmazottaik fizetésére, miközben a megtérülés nem mindenhol és nem minden szempontból tűnik egyértelműnek.
Újraszabta együttműködési kereteit a Microsoft és az OpenAI
Bár továbbra is maradnak egymás első számú partnerei, de az OpenAI nagyobb szabadságot kap, hogy új ügyfelekhez jusson.
Peking rácsapott Mark Zuckerberg mancsára
A Meta múlt év végén jelentette be, hogy felvásárolja a Manus kínai startupot. Az ígéretes képességű MI-fejlesztő akvizíciójára azonban egy most zárult hatósági vizsgálat miatt nem kerülhet sor.
Szimulált elefántok leplezik le az önvezető rendszerek ügyetlenségét
Egy új benchmark azokat a megbízhatósági értékeléseket feszegeti, amelyekből nem igazán derül ki, hogy az önvezető modellek hogyan és milyen gyakran mondanak csődöt a váratlan helyzetekben.
Csúnyán átverte ügyfeleit a zsarolóvírus-tárgyaló
Lehet, hogy a szólás szerint rablóból lesz a legjobb pandúr, de egy amerikai bírósági ügy alapján a transzformáció fordított irányban is előfordul.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
CIO Hungary 2026 Tavasz: lehet-e nagyvállalat is early adopter?
Az utóbbi évek technológiai fejleményei számos vállalatot kényszerítettek új helyzetbe: kiforratlan technológiák bevezetésével kellett kísérletezniük, éles üzemben. A CIO Hungary előadásai ehhez adnak segítséget.
Hirdetés

A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető

Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.

A biztonság ’balra tolódása’ az alkalmazásfejlesztésben nem csak technikai kérdés. A DevSecOps-elvek érvényesüléséhez az IT-szervezet működését és más területekhez való viszonyát is újra kell szabni.

a melléklet támogatója a Clico

Hirdetés

A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal

Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.