Három pillérre épül: a kommunikációt biztosító keretrendszerre, a mesterséges intelligencia használatára vonatkozó white paperre, valamint az adatstratégiára.

Konzultációra bocsátotta az Európai Bizottság a digitális stratégiáját. A tegnap bemutatott stratégia alapján a Bizottság a következő öt évben három területre összpontosít, írják az erről kiadott közleményben: az emberközpontú technológiák fejlesztésére, a méltányos és versenyképes gazdaságra, valamint nyílt és demokratikus társadalmak építésére.

A stratégia három alappillérre épül: egy keretrendszerre, amely a kommunikációt határozza meg, a mesterséges intelligencia felhasználására javaslatokat megfogalmazó white paperre, valamint egy adatstratégiára.

Etikus és ellenőrizhető MI kell

A mesterséges intelligencia alkalmazására vonatkozó white paper szerint az MI algoritmusok egyszerre képesek segíteni az emberek mindennapi életét (jobb egészségügyi ellátás, biztonságosabb, környezetbarát közlekedés stb.), a gazdaságot (innováció, termékek és szolgáltatások új generációja) és a közszolgáltatások olcsóbbá és hatékonyabbá tételét (oktatás, energia- és hulladékgazdálkodás, élet- és vagyonbiztonság növelése a magánélet tiszteletben tartása mellett stb.).

Ugyanakkor az MI fejlesztésénél elsősorban a megbízhatóságot kell szem előtt tartani. Erre a Bizottság közleménye szerint azért van szükség, mert az MI rendszerek összetettek, és alkalmazásuk bizonyos esetekben – például az egészségügyben, a rendvédelmi szerveknél vagy a közlekedésben – magas kockázatokkal jár. Ezért az MI rendszereknek átláthatóknak, nyomon követhetőknek kell lenniük, és elengedhetetlen az emberi felügyelet.

A közleménynek azzal a megállapításával nehéz lenne vitatkozni, miszerint a megbízható algoritmusokhoz elfogulatlan, objektív adatokra van szükség, ahogy ezt számos példa mutatja. Azt azonban nehéz elképzelni a gyakorlatban, hogy a hatóságok hogyan tudják majd tesztelni és hitelesíteni, hogy az algoritmusok által használt adatok megfelelnek-e ennek a követelménynek – amit a közlemény szintén megfogalmaz célként például kozmetikai termékek, az autók vagy a játékok esetében.

Tehát kell egy adatstratégia is

A Bizottság kidogozott egy adatstratégia-tervezetet is. Mint az EB közleménye írja, a közeljövőben elérhetővé váló ipari adatok áradata a termelést, a fogyasztást és életmódunkat egyaránt gyökeresen átalakítja majd. Az ezekben az adatokban rejlő lehetőségek azonban javarészt továbbra is kiaknázatlanok.

Ezen a téren az a cél, hogy létrejöjjön egy egységes uniós adattér, azaz az adatok egységes EU-s piaca, amely biztosítja az adatok szabad áramlását az uniós országok és az ágazatok között is. Úgy tűnik, az EB az adatokat egyfajta közvagyonba sorolná, amelyekhez mindenkinek hozzáférést kellene adni, legyen az magáncég vagy állami szereplő, startup vagy nagyvállalat.

A Bizottság javaslata egy olyan keret, amely átfogóan szabályozná az adatkezelést, a hozzáférést és az újrafelhasználás. A keret részeként az adatmegosztás ösztönzőit is ki akarják alakítani.

Az EB ehhez a szükséges technológiai rendszerek és az új generációs felhős infrastruktúrák fejlesztését is támogatná. Emellett ágazatspecifikus intézkedésekkel is segítené az európai adattér létrehozását például a gyártóipar, a környezetvédelem, a mobilitás vagy az egészségügy területén.

Körvonalazódik a végrehajtási terv is

A Bizottság létre kíván hozni egy olyan együttműködési rendszert, amely a nemzeti hatóságok munkáját koordinálja a mesterséges intelligencia szabályozásának ellenőrzéséhez. Első körben azonban a mesterséges intelligenciáról szóló white paper konzultációját bonyolítják le ez év május 19-éig, és az adatstratégiához is várják a visszajelzéseket.

Még az idén elkészül a digitális szolgáltatásokról szóló törvény és az európai demokrácia cselekvési terv, valamint egy javaslatot is készítenek az elektronikus azonosítási és bizalmi szolgáltatásokról szóló eIDAS-rendelet felülvizsgálatára az új digitális stratégiával összefüggésben. Az EB javaslatot tesz és egy közös kiberbiztonsági egység létrehozására is, amely a kiberbiztonság megerősítését szolgálja.

Az EB elnöke, Ursula von der Leyen a Bizottság oldalán közzétett, magyarul teljes terjdelmében a Portfolión olvasható véleménycikkében a startégia lényegét a "technológiai szuverenitás" kifejezéssel összegzi. "Ezalatt azt a képességet kell érteni – írja –, amelyre Európának szüksége van ahhoz, hogy saját szabályait betartva és saját értékrendje alapján saját maga hozza meg a jövőjét meghatározó döntéseket. Ez segít majd abban, hogy mindnyájan optimistán viszonyulhassunk a technológiai haladáshoz."

Piaci hírek

Úgy tűnik, a fiatalok unják a VR-szemüvegeket

Egy friss felmérés szerint nem csak azokat lesz nehéz meggyőzniük a gyártóknak, hogy fektessenek pénzt és időt a virtuális valóságba, akiknek még nincs saját VR-headsetjük.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.