Informatikai biztonsággal, műhelymunkával és startupokkal folytatódik a Bitport tavaszi, kétnapos CIO Hungary konferenciája.

Április 27-én rajtolt el a 2017-es CIO Hungary konferencia, amelynek első napi, délelőtti eseményeiről itt számoltunk be. Idei rendezvényünk fókuszában is a digitális átalakulás és a diszrupció, más szóval a teremtő rombolás áll, amit a konferencia mottójának választottunk. Kérdés ugyanis, hogy a különféle változásokra hogyan tud felkészülni egy hagyományos szervezet: az új technológiák bevezetése hozza magával új üzleti modelleket, vagy pont az új üzleti modellekhez kell megkeresni a megfelelő technológiákat?

Ebben a felállásban természetesen a CIO-k szerepét vizsgáltuk, kiegészítve olyan lényeges szempontokkal, mint például azzal, hogy az állam hogyan segítheti a vállalati versenyképesség növelését.

Idén tavasszal is újdonságokkal igyekeztük tartalmasabbá tenni az informatikai vezetők legnagyobb éves seregszemléjét; ezek egyike az előadásokkal párhuzamosan zajló workshopok elindítása volt. Száznál is több regisztrált CIO vendégünk ezúttal hét különböző témában jelentkezhetett a kis csoportos műhelymunkára, hogy más megközelítésben is tárgyalhassák a CIO Hungary plenáris előadásaiban felbukkanó témákat.

A konferencia első napján az IT-szervezet és az IT-stratégia összehangolása (Budai-Tüske Gábor, Groupama Biztosító), a szoftverbeszerzés, szoftvervagyon-gazdálkodás és a shadow IT (Zidó Péter, MOL Csoport), a felhőszolgáltatásokra vonatkozó szerződések buktatói (Gally Eszter, Réti, Antall és Tsa.), illetve az analitikai és big data megoldások hatékony implementációja (Arató Bence, BI Portál) került terítékrea workshopokon.

A biztonság nem megy ki a divatból

A délutáni szekció első részét egy mindig aktuális témának, az informatikai biztonságnak szenteltük. Kemendi Zsolt, az Invitech Solutions műszaki igazgatója az Invitel Csoport és a társaság ügyfeleinek szempontjából mutatta be, hogyan működik a sérülékenységelemzés és reakció az Invitelnél, különös tekintettel a cég menedzselt szolgáltatásainak üzemeltetési gyakorlatára.

Az Aruba Cloud részéről Takács-Szalai Csilla beszélt a GDPR-ről, vagyis az európai Általános Adatvédelmi Rendeletről és annak hatásáról az európai felhőszolgáltatókra. Ehhez kapcsolódóan a Szerencsejáték Zrt. informatikai igazgatóságának főosztályvezetője, Ádám Károly az adatvédelmi rendeletre való felkészülés feladatait és munkamódszereit mutatta be az egy év múlva élesedő szabályozás tekintetében.

A Fortinet CEE-től érkezett előadónk, Ondřej Šťáhlavský az informatikai rendszerek bővítéséről, ennek kapcsán pedig az adatvédelmi struktúrák a bővített rendszerekre való aklalmazásáról tartott prezentációt, kitérve cég architekturális megközelítésére és a harmadik generációs hálózati biztonság automatizált megoldásaira a szofisztikált fenyegetésekkel szemben.

A CIO a szolgáltatói strartégiát is alakítja

Délután sem maradtunk esettanulmány nélkül: Hargitai Zoltán, a G.K.S. Swietelsky Ingatlanforgalmazó informatikai vezetője a TopDesk meghívására az IT-folyamatok optimalizálását mutatta be a G.K.S. Switelskynél. Ebből megismerhettük a vállalat 2012 előtti és utáni IT szervezeti felépítését, az alkalmazott ticketing rendszer kiválasztásának és leváltásának szempontjait, illetve azt, hogy milyen érvek szólhatnak a fizetős szoftverek mellett az esetleges ingyenes alternatívával szemben.

Az OTP Mobil üzletfejlesztésért felelős ügyvezető-helyettese, Al-Absi Gáber Seif a lehetséges online payment szolgáltatói stratégiákat és a stratégia megtervezéséhez rendelkezésre álló eszközöket mutatta be az általuk fejlesztett SimplePay fizetési rendszeren keresztül, amely már havi 50 ezenél is több tranzakció lebonyolításával dicsekedhet.

A saját payment stratégia kialakítása ma már minden B2C vagy akár B2B üzletnek alapvető feladata, figyelmbe véve a felhasználói szokások változását – különösen, hogy a mobile-only felhasználás terjedése és általában az end-to-end felhasználói élmény keresése egyáltalán nem csak a legújabb generációkra jellemző. A dolog működését jellemzően a CIO-k ismerhetik fel, és annak jelentőségeit ők is tudják lefordítani, így ebben az esetben egyértelműen az informatikai vezető tekinthető a változás hajtóerejének.

Bemutatkoztak a B2B startupok

Az OTP saját startupjának szereplése egyben felvezetése is volt az első nap záró programjának. A workshopok bevezetése mellett ugyanis az idei konferencia másik (reményeink szerint hagyományteremtő) újdonsága volt, hogy ebben az évben lehetőséget teremtünk a piacra vitel elején vagy előtt álló, nagyvállalati megoldásokat fejlesztő startup vállakozások bemutatkozására is.

A Vezető Informatikusok Szövetségének segtségével lebonyolított pályázat jelentkezői közül ezúttal három, a VISZ által kiválasztott vállalkozás kapott lehetőséget egy rövid esettanulmány prezentációjára.

Mudri György (aggreg8.io) az első hazai automatikus PFM alkalmazást és a cég által fejlesztett B2B pénzügyi adataggregátort mutatta be a közönségnek. Csillag Péter (VirtDB) egy SAP adatintegrációs megoldást ismertetett, amely a költségeket, a licenceléssel kapcsolatos kockázatokat és a fejlesztések nehézségeit is mérsékli. Samarjai Zsolt (iSave) egy mentési megoldással érkezett, amely a hordozható gépeken tárolt adatok biztonságát hivatott garantálni olyan készségekkel, mint például az ezsközök ultragyors távoli, beállításokat is magában fogaló újratelepítése.

Beszámolónkat a második nap délelőtti szekciójával folytatjuk. Rekord számban megjelent CIO vendégeink a folytatásban további hét előadáson és három dedikált workshopon vehetnek részt. Az első napi keynote előadásából képet kaphattunk róla, hogy a mesterséges intelligencia utolérheti vagy meghaladhatja-e valaha az emberit, de tudunk-e bármit is az utóbbiról? Ez is kiderül a CIO Hungary második napján.

Piaci hírek

Rendőri fellépés vetett véget az első utcai ember-robot veszekedésnek

A kínai Makaón egy idős asszony támadta le a háta mögött tébláboló humanoidot, aki véletlenül alaposan ráijesztett.
 
Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.