IT-szolgáltatásokkal bővítette a kínálatát a németországi központú Metro áruházlánc. Az újdonságokat a Hungexpón jelenlegi is zajló régiós HoReCa (Hotels, Restaurants, Cafés) kiállításon, a Sirha Budapesten jelentette be a cég.
A közlemény szerint a pandémia hangsúlyossá tette a szektor szereplőinek megváltozott igényeit, melyek közül a legfontosabbak a digitális átalakulásához kötődnek. Erre reagálva a vállalat hazai stratégiája is változik: melynek eredményeként többcsatornás üzleti modellre áll át. Ez nem csak az online piactér kiterjesztését jelenti. A cég minden téren fokozni kívánja digitális jelenlétét, és bőviti a vevőinek biztosított digitális szolgáltatások körét.
A fejlesztések egyik első lépcsője volt a DISH nevű szolgáltatáscsomag elindítása (a betűszó a Digital Innovations and Solutions for Hospitality rövidítése), amely az Shira Budapest innovációs versenyén első helyezést szerzett informatika kategóriában. A legrégebb óta a DISH website-szolgáltatása létezik, melyet világszerte több mint 200 ezren használnak. Emellett az áruházlánc kínál integrálható asztalfoglalási és házhozszállítási rendszert is.
A DISH alacsomag lényegében egy fejlett webhosting szolgáltatást takar. Az előfizetők egy könnyen kezelhető, frissíthető, testre szabható honlapot kapnak, melyet egyszerűen össze tudnak kapcsolni a közösségi oldalakkal is. A Metro azt ígéri az ügyfeleinek, hogy az általuk hostolt weboldalakat használók a keresők találati listáján is képesek lesznek jó helyezést elérni. Az alapszolgáltatás részeként a Metro kínál egyszerű webfejlesztési eszközöket (pl. nyelválasztási modul) szabadon felhasználható stockfotóalbummal. Ezért csak egyszer kell nettó 14 ezer forintot fizetnie az ügyfélnek.
Emellett az áruházlánc kínál integrálható asztalfoglalási és házhozszállítási rendszert is. Az oldalt lehet bővíteni a havi előfizetési díjért igénybe vehető asztalfoglaló modullal, valamint a közelmúltban elindított DISH Order csomaggal, amely az ételrendelés és a házhoz szállítás szervezését segíti. A DISH Order visszaigazolja a rendelést, és mind a megrendelőnek, mind az étteremnek biztosítja a kiszállításhoz szükséges és egyéb adatokat. Közvetve a Metro közleménye is utal rá, hogy ezzel némileg az ételkiszállításra specializálódó cégekkel konkurál, mivel külön hangsúlyozza, hogy azokkal szemben jutalékmentesen kínálja a szolgáltatást, melynek ára (havi nettó 14 900 forint) szerintük még az egyszeri közel 100 ezer forintos telepítési díjjal is alacsonynak mondható. A szolgáltatások együtt és külön-külön is használhatók.
Mint a vállalat marketingosztályának vezetője, Taferner Ákos elmondta, a tervek ambiciózusak. A DISH-t jelenleg 4500 partner használja, de az év során kétezer új ügyfél megszerezését célozták meg.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?