Az Android alkotójának új cége eladósorba került.

Egy éve számoltunk be az Android eredeti létrehozójának új okostelefonjáról, az Essential Phone-ról. Míg 2018 közepére teljesen általánossá vált a trend (a csúcskategóriás készülékek esetében), hogy a készülékek frontpanele teljes egészében kijelzőből áll, addig tavaly ilyenkor még nem hódított az iPhone X által kiváltott notch-őrület. Az Essential Phone kijelzője tulajdonképpen mindenki előtt mutatta be ezt a designt.

Az 5,71 inch méretű display-jel rendelkező eszköz ránézésre is meghökkentő, írtuk tavaly májusban. A frontoldali kamera kivételével gyakorlatilag szinte a teljes elülső panelt elfoglalja; az egyetlen kis keretmaradvány a telefon alján látható. És habár csúszott a piacra lépés ideje és a személyes adatok kezelése sem sikerült valami fényesre, tavaly nyár végén megkezdődött a készülékek leszállítása. Vagyis úgy tűnt, hogy beindul a szekér.

A telefonos vonal kifújt

A vállalat 2018-ra ígérte a folytatást, a befektetők pedig Andy Rubin neve miatt kitartottak. Nagyon mást nem is tehettek, hiszen nem akarták elbukni a cégbe addig beleölt tőkéjüket, mintegy 300 millió dollárt. Többek között olyan nagy játékosokat tudhatott maga mögött az Essential, mint az amerikai Amazon.com vagy a kínai Tencent Holdings. A cég értékét egy éve egyébként az Equidate mintegy 900 millió és 1 milliárd dollár közé becsülte.

A nép pedig kíváncsian várta, mivel fog előrukkolni az Essential, miután az első generáció 360 fokos, moduláris kamerájával és a fent már említett kijelzőméret-maximalizálással elég magasra tette a lécet. Nos, mostanra kiderült: a csőddel (vagy legalábbis a nagyívű tervek feladásával).

A Bloomberg értesülései szerint az Essential Phone 2 projektje a kukában landolt, és az sem kizárt, hogy hamarosan az egész vállalat eladósorba kerül. Ez alatt az eddig bejegyzett szabadalmakat, a már legyártott termékeket és a (zömmel az Apple-től és a Google-től elszipkázott) mérnöki tudást kell érteni. Mindezek egyetlen csomagban kerülhetnek piacra, vélekedett a Bloomberg.

Termékfejlesztési áldozatok

Andy Rubin mindeközben annyit közölt Twitterén, hogy az Essential priorizál termékskálájában.

Minden erőnket a jövőre fókuszáljuk, hogy alapvető változást hozó termékeket hozzunk a mobil és az otthoni termékek szegmensébe, írta a CEO, aki szerint mindig is több termékfejlesztési vonalat futtattak egyszerre. Ennek elkerülhetetlen következménye, hogy egyes termékek fejlesztését mások javára le kell állítani, írta Rubin, a Bloomberg beszámolójához viszont nem fűzött megjegyzést.

A ködös megfogalmazás nem segít kitalálni, mi lehet az Essential jövője. Kétségtelen, hogy nem csak egyetlen telefonnal rukkolt elő a cég, hanem egy okos otthoni hubot is piacra dobott. Az egy éve megjelent Essential Home, mely az Amazon, a Google, az Apple és a Microsoft hasonló termékeinek funkcionalitását kínálja, nem hozott átütő sikert.

Mi volt a baj?

Amellett, hogy kedvezőtlenre fordult a külső környezet (a Gartner szerint eltelt a világ az okostelefonokkal), az Essential működése sem volt éppen fáklyás menet. A fent már említett kezdeti nehézségek ugyanis az elmúlt évben végigkísérték a céget. Sok vásárló panaszkodott a kamera minősége miatt, de akadt probléma az érintésérzékeny kijelzővel és a telefonhívások kezelésével is.

Ha mindez nem lett volna elég, a 700 dolláros kezdőárat sem tudta tartani a vállalat. Ezen az áron ugyanis nem volt kelendő a készülék, mindössze 20 ezer példány ment el belőle (az éves szinten több százmilliós értékesítést produkáló okostelefon-piacon ez még kerekítési hibának sem számít). Tavaly októberben ezért kénytelenek voltak jelentősen megvágni az árcédulát. A 200 dolláros csökkentés javított valamit az összképen, mivel ezen az árszinten további 150 ezer készülék talált gazdára, állítja egy, az értékesítési adatokat jól ismerő, névtelen forrás.

A sok bukdácsolás nem tett jót az alkalmazottak megtartásának sem. Tucatnyi hardveres és szoftvermérnök távozott a cégtől, ami érzékeny veszteség úgy, hogy maga a vállalat alig száz főből állt. A munkahelyet változtatók között voltak csúcsvezetők is. Brian Wallace, a marketingrészleg eredeti főnöke alig pár héttel az Essential indulását követően hagyta el a hajót; Joe Tate, a hardvermérnöki részleg feje pedig az idén döntött úgy, hogy új kihívások után néz.

Mobilitás

Az MI megnehezíti a bug bounty programok működtetését

Nem csak a kibertámadások frekvenciája nőtt. Ömlenek a hibavadász platformokra a mesterséges intelligenciával azonosított sérülékenységek. Jelentős részük szemét.
 
Hirdetés

Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció

A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.

Felhőalapú automatizációs modellek konkrét vállalati felhasználásban - hat folyamat, ahol már bizonyított az AIaaS és az RPAaaS.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.