Stílusosan az uniós roamingdíjak eltörlésének évfordulájára időzítette legfrissebb kutatása publikálását a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). A felmérésben azt vizsgálták, hogy változtatta meg a szokásokat a korábban életben lévő extra költségek eltűnése.
Gyorsan tanulunk
Éppen egy éve lépett életbe az az uniós szintű szabályozás, amely megtiltja a szolgáltatóknak, hogy az átlagfelhasználók esetében a belföldi árszabásnál többért biztosítsák az adatroaming lehetőségét. A hazai mobiltulajdonosok elég gyorsan adaptálódtak az új helyzethez. A teljes tavalyi évre vonatkozó NMHH-kutatás eredményei szerint a roamingszabályok változása és a díjak megszűnése nagyon gyorsan és széles körben ismertté vált, ami a szokások változásában is jól tetten érhető.
Az NMHH a szabályozási változásokról a bevezetés előtt és után is megkérdezte a magyarországi mobilhasználókat. A 14 évesek és idősebbek körében végzett felmérés eredményeiből egyértelműen látszik, hogy az eltelt – viszonylag rövid – idő alatt jelentősen megnőtt az ezzel kapcsolatos tájékozottság. Míg 2016 végén még a közel 8 millió mobilhasználónak csak valamivel több mint fele (57 százalék) hallott az új szabályokról, addig egy évvel később, a bevezetés után már tízből heten (71 százalék) értesültek róla valamilyen forrásból.

A roamingszabályokkal kapcsolatos tájékozottság nem meglepő módon leginkább azok körében nőtt, akik az elmúlt három évben jártak külföldön, és ott használták is a telefonjukat: 2017 végére a kedvező roamingolás lehetősége már szinte teljesen ismertté vált (99 százalékos volt). A tájékozottság statisztikailag jelentősen nőtt azok között is, akik nem jártak külföldön és azok esetében is, akik igen – utóbbiak akár használták útjuk során a mobiltelefonjukat, akár nem.
Kihasználjuk a lehetőséget
A mobilhasználói szokások változása is a szabályok, az új feltételek megismerésére és megértésére utal. 2016 óta többségben vannak az okostelefon-tulajdonosok, tavaly év végén pedig már a 14 éves és idősebb népesség 63 százalékának volt legalább egy okostelefonja. Az okostelefonnal rendelkezőknek viszont szinte mindegyike (97 százalékuk) belföldön használ valamilyen módon internetet. A roamingdíjak csökkenésével, illetve a többletköltségek teljes megszűnésével az országhatárokon túl is jóval többen kezdtek internetezni magyar előfizetésű mobiljukon az unióban: 30 helyett már 43 százalékuk csatlakozott rá egy külföldi szolgáltató mobilhálózatára netkapcsolatért.

Összességében azonban legtöbben roamingoláskor még mindig – ahogy itthon is – elsősorban telefonálásra és sms-ezésre használták a telefonjukat. A külföldről hazatelefonálás és sms-ezés arányai érdemben nem változtak: 85, illetve 60 százalék körüliek voltak tavaly és a megelőző évben is a külföldön mobiljukat használók körében.
Csökkent, csökkent, megszűnt
Miután éveken át fokozatosan csökkentek az európai roamingdíjak, a folyamat utolsó lépéseként 2017. június 15. óta az Európai Unión belül már felárak nélkül lehet a mobiltelefonokról hívást kezdeményezni és fogadni, sms-t írni vagy internetezni. A belföldi díjaknak megfelelően kellett ugyanis minden telefonszolgáltatónak beáraznia a roamingdíjait a felhasználói számára, ha azok az unión belül időszakosan utaznak, és csak kivételes esetekben számolhatnak fel többletdíjakat.
Költségcsökkenésből finanszírozott modernizáció
A cloud-native alkalmazások megkövetelik az adatközpontok modernizációját, amihez a SUSE többek között a virtualizációs költségek csökkentésével szabadítana fel jelentős forrásokat.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?