Az Y generáció munkába állása alapvető változásokat hozott a szervezetek működésében. A millenniumi korosztály felhasználói szokásai, munkaeszközökkel szemben támasztott elvárásai közvetlen hatással vannak a vállalati versenyképességre, figyelembe véve az IT-biztonság vagy a tehetségmenedzsment témakörét is. Ez a téma áll az április 10-11-i CIO Hungary konferencia középpontjában, melyre 80-100 nagyvállalati informatikai vezetőt várunk.
A CIO-nak is reagálnia kell
Az előadók azt mutatják be, hogy az informatika miként kezelheti a generációs problémákat, és teremthet hatékony szinergiát a felhasználók nemzedékei közt. Gacsal József, az Intel Hungary üzletfejlesztési igazgatója azt a folyamatot próbálja leírni az Intel saját belső működését alapul véve, hogy miként adaptálja egy globális nagyvállalat az új technológiákat, milyen út vezet egy új technológia lehetőségeinek felismerésétől a szerves beillesztéséig.
Ha már új technológiák. A hibrid cloud rendszerek felértékelték a nyílt szabványok és open source eszközök szerepét. Számtalan olyan kezdeményezés látott napvilágot, amely mögé széles iparági összefogás állt. Ezeknek a kezdeményezéseknek a távlatairól Szentiványi Gábor, az ULX ügyvezető igazgató beszél.
Az új generáció megjelenése a vállalati kommunikációra is hat. Bedő Erik távközlési szakértő, a SciamuS alapító-vezetője arról beszél, hogyan lehet optimalizálni egy vállalat kommunikációs rendszereit, és ennek során hogyan lehet figyelembe venni a saját eszközeikhez különösen ragaszkodó Y generáció elvárásait.

Más szempontból vizsgálja a generációs kérdést Scheidler Balázs, a Balabit fejlesztési igazgatója, aki a különböző felhasználói attitűdöket vizsgálja meg biztonsági szempontból. Andrássy János az APC Hungarytól pedig az adatközponti infrastruktúraépítés legújabb trendjeit mutatja be. Előadásában az energiahatékonyság növelésének lehetséges módszereire, többek között a menedzsmentben, a szoftveres vezérlésben rejlő lehetőségekre is kitér.
Generációk és eszközök
Az már nagyjából tudjuk, mit vár el most egy felhasználó az eszközétől. De mit vár el a jövő felhasználója? A hardvertervezés és a felhasználói generációk kapcsolatáról tart előadást Kevin Beck vezető elemző a Lenovótól. A gyártó cég megmondóembere nagyívű víziót rajzol előadásában arról, hogyan kell elképzelni a jövő hardvereit.
Bár nem csak generációs jelenség, de az Y generáció megjelenésével is összefügg, hogy az üzleti intelligencia rendszerekben egyre nagyobb szerepet kap az adatvizualizáció. Arató Bence BI-szakértő, azt mutatja be, hogy kinek és miben segít az elemzések eredményeinek vizuális megjelenítése, és azt is bemutatja, miért erre halad a BI-világ.
Ide kapcsolódik Zsoldos Sándor előadása is a konferencia második napján, amelyben a Bring Your Own Device tendencia hatását vizsgálja a szoftvergazdálkodásra.
HR és IT két jó barát?
Az Y generáció a HR-re is új feladatokat ró. A legjobb szakemberek megtalálása és főleg megtartása ugyanis egyre nehezebb. A HR-nek folyamatosan új ötletekkel kell előállnia ahhoz, hogy a tehetségeket a cég meg tudja tartani, amihez sokszor kevés a belső karrier lehetősége. Fekete László, a MOL HR-igazgatója bemutatja, milyen módszereket alkalmaznak erre egy olyan bonyolult működésű nagyvállalatnál, mint amilyen a MOL. Spiller László, az Adecco vezető tanácsadója pedig arról beszél majd, hogy mi az oka a munkavállalók megnövekedett mobilitásnak – különösen az IT-szakmák esetében –, és melyek a mobilitás legfőbb trendjei. Spiller annak a tendenciának a hátteréről is beszél, hogy egyre több külföldi IT-szakember keres karrierlehetőséget magyar cégeknél.
CIO-k egymás között
A konferencia második napja hagyományosan az informatikai vezetők előtt álló aktuális feladatokkal foglalkozik. Vécsey Zsadány, a 2012-ben a világ legjobb komoly játékának választott FLIGBY-t fejlesztő Aleas Group vezetője egyrészt bemutatja a Csíkszentmihályi Mihály flow-elméletére épülő szimulációs rendszert, másrészt beszél a gamification elterjedésének hátteréről is.
Braun Péter, a Vezető Informatikusok Szövetségének (VISZ) elnöke egy a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet tartott előadássorozat tanulságairól beszél. Előadásában az ipar és a felsőoktatás együttműködési lehetőségeit is megvizsgálja.
A második napon előadást tart még a népszerű Derrick&Harry blog szerzőpárosa, Fejér Gábor, az FHB Bank CIO-ja, és Tanács Lajos, Alvicom fejlesztési igazgatója, a projektmenedzsment elméletének és gyakorlatának ellentmondásairól tart tanulságosnak ígérkező előadást. Fromann Richárd szociológus legújabb, a gamification témakörében végzett kutatásairól, Bernschütz Mária generációkutató és Lerf Andrea vezetőképzési szakértő az Y generáció munkahelyhez való viszonyát feltérképező kutatásukról, Fehér Péter, a Corvinus Egyetem tanszékvezetője a 2009. óta évente elvégzett nagyvállalati kutatásáról, Bencze Róbert, a PwC igazgatója, pedig a magyar felsővezetői javadalmazás alakulásáról beszél.
A konferencia zártkörű. A részletes program a konferencia weboldalán tekinthető meg.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?