Nyugat-Virginia újít egy nagyot: a szövetségi államnak azok a polgárai, akik épp külföldön tartózkodnak, egy blockchainalapú mobilappon keresztül szavazhatnak.

Amiről eddig csak koncepciók születtek, az USA egyik állama, Nyugat-Virginia a gyakrolatban is megvalósítja – adta hírül a CNN. A bostoni Voatz nevű startup blockchainalapú mobilappjával szavazhatnak a novemberi szövetségi választáson azok a szavazásra jogosult állampolgárok, akik akkor épp külföldön tartózkodnak. A választási rendszer azonban annyiban eltér a kriptovaluták főkönyvétől, hogy nem anonim: ebben a blokkláncban csak az végezhet el tranzakciót – jelen esetben szavazhat –, akit a választási rendszer egyértelműen be tud azonosítani.

Egy próbát megér, mivel kicsi a kockázat

A rendszert nagyon leegyszerűsítették: kell egy androidos vagy iOS-es telefon, egy személyazonosító okmány és persze maga az app. Amikor a polgár szavazni akar, először is kell készítenie egy szelfit, amit elküld a választási rendszerbe, amely összeveti a fotót a személyazonosítón szereplő és a központi adatbázisban is tárolt fotóval – az összehasonlítást egy közelebbről meg nem határozott, de a Voatz állítása szerint rendkívül fejlett arcfelismerő szofver végzi el. Utána leadja a szavazatát, ami titkosítással beleíródik egy blokkláncba.

Bár ez még csak terv, és a végső döntés később születik meg, az már biztos, hogy a külföldön élők szavazásra jogosultaknak, például a külföldön állomásozó katonáknak is csak egy lehetősg lesz a papír alapú szavazás mellett.

A módszernek egyébként több a kritikusa, mint a pártolója. Előbbiek nem látják megbízhatónak a mobil kommunikációt mondván, asz ilyen adatkommunikációt le lehet hallgatni. A legmegengedőbb egy MIT-en dolgozó kutató, aki szerint egy ilyen rendszer bevezetése még nem időszerű, de egy ilyen korlátozott hatáskörű kísérlet jó arra, hogy megmutassa a rendszer lehetőségeit és esetleges gyengeségeit. Kisebb helyi szavazásokon egyébként már használták a Voatz rendszerét, és azzal bonyolítottak el egy Rock & Roll Hall of Fame szavazást is.

A blockchain hozhatná el az igazi demokráciát?

Amerikában már ez a viszonylag egyszerűen kivitelezhető ötlet is sokaknál kiverte a biztosítékot, pedig léteznek ennél meredekebb ötletek is. Tavaly a Fintechzone is foglalkozott azzal az ausztrál ötlettel, amely lényegében egyfajta bázisdemokrácia visszahozásnak és működtetésének a lehetőségét látta meg a blockchain technológiában.

Egy kis ausztrál párt egy blockchainalapú appot fejlesztett, amin keresztül a szavazók lényegében közvetlenül dönthetnek arról, hogy választott parlamenti képviselőjük hogyan szavazzon egy-egy kérdésben. Persze ehhez az kell, hogy maga a választási rendszer blockchainre épüljön. Aki leadja a voksát egy pártra, azaz ad neki egy coint, cserébe a párttól visszakap egy másikat. Ez a visszakapott coin biztosítja a későbbiekben a választópolgár jogát, hogy az egyes szavazásoknál véleményt mondjon arról, mire szavazzon a képviselője.

Piaci hírek

CAPTCHA? Gotcha!

A gépi kutakodás ellen beépített, népszerű biztonsági lépcső már egy ideje nem tekinthető betonvédelemnek, de egy új kutatási projekt a korábbiaknál is hatékonyabban tudja kijátszani a szöveges CAPTCHA-t.
 
A nyilvános felhőmegoldással szembeni aggályok az elmúlt néhány évben folyamatosan fókuszban voltak, de az on-premise megoldások sem tökéletesek. Mit válasszunk?

a melléklet támogatója a Cisco Systems

Hirdetés

Így mond all-int a Cisco, ha infrastruktúrát készít

A hiperkonvergens infrastruktúrák úgy biztosítják a felhő gyorsaságát és rugalmasságát, hogy a bizalmas adatokat nem kell külső szolgáltatóra bízni. A Cisco Hyperflex all-in-one megoldásába pedig már multi-cloud platformok is integrálhatók.

A VISZ éves INFOHajó rendezvényén az agilitás nagyvállalati alkalmazhatósága és tanulhatósága volt az egyik kerekasztal témája. Az ott elhangzottakat gondolta tovább Both András (Idomsoft), a kerekasztal egyik résztvevője.

Ez a nyolc technológia alakítja át a gyártást

a Bitport
a Vezető Informatikusok Szövetségének
médiapartnere

Az Oracle átáll a féléves verzió-életciklusra, és megszünteti az ingyenes támogatást üzleti felhasználóknak. Mire kell felkészülni? Dr. Hegedüs Tamás licencelési tanácsadó (IPR-Insights Hungary) írása.
Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthetően, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport kilencedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2018 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.