Kőbalta az űrhajó ellen? Maradiak a haladókkal szemben? Petrányi-Széll András véleménye az Uber körüli vitákról.

Hónapok óta feszülnek egymásnak Magyarországon a taxipártiak és a technológiahívők. Előbbiek védeni próbálják egy meghatározott csoport, a taxisok érdekeit, utóbbiak pedig a fejlődés és a technológiai vívmányok elfogadása mellett kardoskodnak. Mindeközben nem veszik észre: ugyabban a csónakban evezünk.

A határokon keresztülnyúló internetes szolgáltatások elterjedésére egyetlen ország jogrendszere sem volt és most sincs felkészülve. Az alig néhány évtizede létező világméretű digitális szolgáltatások nem olyanok, mint az anyagi javak: nem lehet őket a határon megállítani és elvámolni. Bárhonnan közvetíthetőek bárhova, az internet összeköti a távoli céget a helyi ügyféllel.

Mindez sok mindent lehetővé tesz az ilyen szolgáltatások nyújtóinak: cégeiket bejegyezhetik például azokba az offshore paradicsomokba is, ahol csak minimális adót kell fizetni. 2,5 százalék elég jól hangzik, nem?

De lépjünk egyet vissza először, és nézzük meg, hogy mit szeretnek az Uber-pártiak a szolgáltatásban. Az egyik érv, hogy az Uber sofőrök kedvesek, mert az alkalmazásban értékelni lehet őket. Így a rossz értékelést kapók kiesnek, és csak a jók maradnak.

Az Uber-sofőrök is hiénáznak

De mi történik, ha az Uber-sofőrök elkezdenek hiénázni? Mert erre is van példa. Los Angelesben például a fuvarok taktikus lemondásával az Uber-sofőrök elérték, hogy a fuvarszorzó kétszeresre emelkedjen, így dupla annyit kereshetnek egy úton.


A tanulság, hogy az emberek mindig emberek maradnak. Akkor is, ha az Uber foglalkoztatja őket, és olyankor is, ha egy budapesti taxitársaság alkalmazottjai. Mindig lehet egy kisebbség, amelyik megpróbálja kijátszani a rendszert, és lehúzni az utasokat. Úgy tűnik, hogy léteznek rendes taxisok és Uber hiénák is.

A második – és legfőbb – érv az Uber mellett az, hogy olcsó. És ez itt a valódi vonzerő: ha az Uber drágább lenne, mint a taxi, a technológia felkent védői, az Uber-petíciót aláírók nem kardoskodnának tovább a "fejlődés" mellett.

Olcsóbbnak lenni egyébként nem nehéz olyankor, ha a cégnek egyáltalán nem kell adót fizetni, és nem kell olyan apróságokkal törődni, mint például a rendes szabadságok és a betegszabadságok kifizetése.

De vajon meddig marad olcsó az Uber?

Minden vállalat érdeke, hogy elkérje azt a maximális árat a termékéért, amelyet a kereslet még megfizet. Az Uber most azért olcsó, mert meg akarja ölni a hagyományos taxitársaságokat, majd elvenni a piacukat. Ha azok elkezdenek csődbe menni, akkor két dolog fog bekövetkezni: nagyobb számban áll majd rendelkezésre potenciális munkaerő (többen szeretnének uberezni a volt taxisok közül), másrészt nem lesz más társaság, amelyik kielégítse a keresletet, így pedig emelni lehet az árakat.

New York, San Francisco, Toronto ‒ néhány város, ahol az Uber 20 százalékról már 25 százalékra emelte jutalékát.

Az Uber hosszú távon, ha egyedüli szereplője marad a piacnak, a létező legdrágább taxitársaság lesz. Méghozzá olyan taxitársaság, amely a lehető legkevesebb bért fizeti ki a sofőrjeinek. Ha pedig majd önvezető autók lesznek, akkor kirúgja az összeset.

Mindeközben az Uber adózatlanul viszi ki az országból a jövedelmét. A 38 éves Uber-vezérigazgató, Travis Kalanick vagyonát 5,3 milliárd dollárra becsülik.


Ennek a vagyonnak egy része európai zsebekből származik, és egyáltalán nem tesz jót nekünk, hogy elhagyja a kontinenst.

Közös a csónak

Végezzünk el egy gondolatkísérletet: mi történik, ha az ügyvédi szolgáltatást, az üzleti és a pszichológiai tanácsadást, az orvosi konzultációt és minden egyes olyan szolgáltatást, ami távolról, az interneten keresztül is nyújtható, egyszerűen kiviszünk az országból?

Petrányi-Széll András
A szerző PR-szakember. A PS:PRovocative társtulajdonosa és a Magyar Public Relations Szövetség alelnöke

Mi lesz, ha mindent egy internetes startup szolgáltat egy offshore paradicsomból?

Ebben az esetben eltűnik az ország bevételének jelentős része. Nincs áfa- és társaságiadó-bevétel. A digitális szolgáltatók ugyanis nem akarnak ilyeneket fizetni, amíg nem kötelezik őket rá. Az állam így kénytelen lesz új és új adókat kivetni, amitől minden magyar állampolgár életminősége csökkenni fog. Az újgazdaságot tehát nem a taxisok szenvedik meg, hanem hosszú távon mindenki. A taxisok csupán az aktuális csoport, amelyik éppen most megszívja, hogy feltalálták az internetet.

Az Ubertől érdemes tanulni. Kötelezni lehet például a magyar taxitársaságokat, hogy biztosítsanak lehetőséget a sofőrök értékelésére. Egy SMS-értékelő rendszer felállítása nem lenne nagy kihívás.

Az Uber-kérdés azonban nem (csak) a taxisokról szól. Nem a múltat kell tehát megvédeni, és a nem a fejlődésnek kell gátat szabni. Viszont érdemes megvédeni az ország érdekeit.

Közösség & HR

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.