A svájci fejvadász cég 413 millió dollárt ad a General Assembly nevű New York-i oktatási cégért.

Egy felvásárlás révén újíthat toborzási technikáján az Adecco. A svájci, de a globális piacon dolgozó fejvadász 412,5 millió dollárért megvásárolta a 2011-ben alapított, General Assembly (GA) nevű New York-i oktatási céget, amely a kurrens területekre koncentrál. Ilyen például a webes fejlesztés, az adattudományok, az adatelemzés, a UX-tervezés, a digitális marketing stb.

Az oktató cég története hét éve alatt kiépített egy globális hálózatot, oktatásait online és különböző egyetemekkel együttműködésben szervezi. Szoros kapcsolatot ápol a vezető technológiai vállalatokkal is, melyek szakembereket biztosítanak a képzésekhez. A GA kurzusaira járó hallgatók mintegy felének a képzését a munkáltatójuk finanszírozza, emiatt a kurzusok kifejezetten gyakorlatorientáltak, és folyamatosan igazodnak is az iparágak igényeihez. Ez utóbbihoz van szüksége a GA-nek a technológiai vállalatoktól érkező oktatókra.

Jó vétel volt

A General Assembly alapítása óta közel 120 millió dollár befektetést kapott. A legjelentősebb tétel az utolsó fordulóban érkezett: 2015-ben 70 millió dollárt kapott három kockázati tőkealaptól. Akkor 440 millióra értékelték a GA-t. Ugyanakkor a bevételek a globális jelenlét ellenére meglehetősen szerényen csordogáltak. 2017-ben 100 millió dollár körül alakult a nettó bevétel. Az Adecco azzal számol, hogy a vállalat legalább eddigi, átlagosan évi 30 százalékos növekedési ütemét továbbra is megtartja. Az Adecco komoly szinergiákat is lát a GA és saját oktatási tevékenysége között.

A svájci  fejvadász cég az utóbbi években több felvásárlással is megerősítette a karriertanácsadással és -támogatással foglalkozó leányvállalata, a Lee Hecht Harrison pozícióit. 2015-ben egy kanadai céget, a Human Capital Solutionst vásárolta fel 63 millió dollárért, majd egy évvel később a Penna Consulting következett, közel 150 millióért.

Javítható a kínálat

Az Adecco Group vezérigazgatója, Alain Dehaze szerint a General Assembly szolgáltatásai segítik a vállalatcsoportot abban, hogy könnyebben elérje a legkeresettebb szakemberekhez, és abban is, hogy hatékonyabban ki tudja szolgálni ügyfeleik változó igényeit.

A felvásárlás után a GA megtartja függetlenségét, és továbbra is Jake Schwartz alapító-ügyvezető irányítja. Schwartz szerint azzal, hogy hozzáférnek az Adecco globális hálózatához, javulnak a növekedési kilátásaik is.

Közösség & HR

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.