Szenegálban például az ábécét nem ismerő farmerek is gond nélkül fejlesztik munkamódszereiket a WhatsApp használatával.

Érdekes példát hoz a Rest of World beszámolója arról, milyen széles a technológiai eszközök, megoldások felhasználásának lehetősége. A jellemzően harmadik világbeli történéseket feldolgozó kiadvány ezúttal olyan szenegáli főldműveseket mutat be, akiknek évszázadok hagyományát követő munkamódszerét mostanság kezdi modernizálni az, hogy az okostelefonok segítségével számukra is kinyílt a világ.

Az új technikák, eljárások elterjesztésében korábban nagy problémát jelentett, hogy Szenegálban nagyon magas az irástudatlanok aránya. Szerencsére azonban a telefonok használata nem igényli az ábécé alapos ismeretét sem, így egyes alkalmazások elindításával még az írni-olvasni nem tudó földművesek is megbirkóznak.

A riportban megszólaltatott farmert egy ismerőse irányította el egy helyi WhatsApp-csoporthoz, ahol a felhasználók egymás között hangüzenetek formájában osztják meg tapasztalataikat. Ousmane Sambou az évek alatt tivábbi féltucat hasonló csoporthoz csatlakozott, és manapság már napi fél és 3 óra közötti időt szentel ezeknek a csatornáknak.

Mindez már országos szintű kapcsolati hálóvá nőtt. A Rest of World beszámolója szerint legalább 15 ezer tagja van annak a 30+ csoportot tömörítő hálózatnak, amely a gazdákat nem csupán egymással, hanem mezőgazdasági tanácsadókkal, kutatókkal és a helyi civil szervezetek képviselőivel is összeköti. Ez különösen annak fényében jelent komoly értéket, hogy az afrikai országban 10 ezer gazdára jelenleg egyetlen mezőgazdasági tanácsadó jut.

Problémából megoldás

Az ilyen új típusú kommunikációs csatornák megléte a tavaly év elején kirobban ukrajnai háború kapcsán vált igazán hasznossá. A konfliktus miatt a műtrágyák ára az egekbe szökött, ami további súlyos következményekkel fenyegette az élelmiszertermelésben egyébként sem kiemelkedő térséget.

Szerencsére a WhatsApp-csoportokon keresztül hamar elterjedtek a lehetséges alternatív megoldások, a növényvédelemre alkalmazható különböző természetes praktikák. Ezekről aztán több esetben kiderült, hogy nemcsak töredékébe kerülnek ahhoz képest, amennyibe a mesterséges szerekért kellene fizetni, de sokszor még terméstöbbletet is eredményeztek.

Konzumer tech

Nem halad nagyon jól a britek MI-szuperhatalommá válása

Bár a jelenlegi kormány regnálása alatt már 100 milliárd fontra teszik az ágazatba áramló magántőke értékét, a Guardian értékelése szerint jórészt "fantombefektetésekről" van szó, az OpenAI pedig éppen most tette parkolópályára nagyszabású Stargate UK projektjét is.
 
Mesterséges intelligencia, DevSecOps, platformkonszolidáció – leggyakrabban ez a három szó hangzik el a szakértők szájából.

a melléklet támogatója a Clico

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.