Aki egyszer belekóstol az Apple mobilok világába, csak nagyon nehezen szabadul tőle.

Sokan, többféle módszerrel kutatták már azt, hogy mi az Apple sikerének a titka. Hogyan képes egy vállalat elérni, hogy a rajongók órákig sorban álljanak egy telefon sokadik kiadásának a bemutatóján és kialakuljon az a fajta lojalitás, ragaszkodás egy márkához, ami az Apple és az iPhone-ok esetében kimutatható.

Szeretem, mert csak

A felvetett kérdések megválaszolására még várnunk kell, viszont egy brit felmérés adatait érdemes egy kicsit átnézni, amiből megtudhatjuk, hogy mennyire erős is az elköteleződés az iPhone felhasználók részéről. A kérdőívet 2000-en töltötték ki, és a válaszadók három ötöde úgy nyilatkozott, hogy a jövőben kizárólag az Apple mobiljait fogják választani. Amikor a kérdőívben azt firtatták, hogy miért tennének ilyet, a válasz 78%-ban az volt: „mert el sem tudom képzelni, hogy másmilyen telefont használjak”.

Akadtak persze ennél kicsit konkrétabban megfogalmazott válaszok is, mint például az, hogy az előző mobiljuk is iPhone volt és annyira hozzászoktak az iOS-hez, hogy ennél maradtak. De 25 százalékban azért maradtak az Apple készülékénél, mert az ismerősök, családtagok is ezt használják, így bizonyos funkciókat (pl. Facetime, iMessage) továbbra is ki tudnak használni. A felmérés másik fontos momentuma az, hogy a megkérdezettek milyen márkáról váltottak: érdekes módon legnagyobb arányban (17%) a BlackBerry szenvedte meg az iPhone-hatást, utána a Nokia következik 14 százalékkal, majd a Samsung (9%), a HTC (4%), és a Sony (2%).

A kérdőív azt is kiderítette, hogy a kitöltők 52 százaléka iPhone 5-öt használ, 29 százalékban a még korábbi modelleket nyüstölik (4, illetve 4s), sőt, a felhasználók 9 százaléka a mai napig a több éves 3, illetve 3GS verziókat birtokolják. A készülékek életciklusával magyarázható, hogy a legújabb készülékek (5s, 5c) mindössze 10 százalékban találhatók meg a válaszadóknál. A vásárlók hűsége és elégedettsége mindig központi része Tim Cook termékbemutatóinak, a vállalat rendkívül büszke rá, hogy az Apple termékek használói ragaszkodnak a márkához.

Milliárdos másodlagos piac a fiókban

Ezt a fajta ragaszkodást jól tükrözi egy másik felmérés eredménye (ha már így belejöttünk), amit az Egyesült Államokban készítettek és azt kutatta, hogy menyi, illetve milyen értékű iPhone készülékeket tárolnak otthon a vásárlók. A válasz meglehetősen brutális számot tartalmaz, mivel a OnePoll által rendszeresen elvégzett Mobile Mountain Study eredményei szerint 13,4 milliárd dollár értékű iPhone található meg az USA lakosainak tulajdonában. Míg az előző kérdőívben egyértelműen a márkahűség volt a középpontban, ez utóbbi felmérés eredményeit inkább az befolyásolja, hogy az amerikai vásárlók nagy része egyszerűen nem foglalkozik azzal, hogy pénzzé tegye, vagy becserélje a használaton kívüli készülékeket, mivel nincsenek különösebben rászorulva.

Arra a kérdésre, hogy miért nem szabadultak meg a régi készülékektől, elsősorban az volt a válasz, hogy tartaléknak jó lesz (40%), volt aki úgy nyilatkozott, hogy egyszerűen nem tudja, mit kezdjen vele (36%), és 17 százalékuk bevallotta: túlságosan lusták ahhoz, hogy foglalkozzon a régi mobiljával.

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.