Arcfelismeréses védelem, automatikus vészhívás és személyre szabott vezetési élmény is szerepel a Ford rövid és hosszabb távú fejlesztési tervei között.

Az autók is az informatika kapcsán mostanság az autonóm pilóta körül zajlik a legtöbb diskurzus, ám nem feltétlenül kell kiengedni a kormánykereket a kezünkből ahhoz, hogy az informatika segítségével egy kicsit biztonságosabb vagy éppen kényelmesebb lehessen az autózás. A Ford legújabb kutatási projektje is ez utóbbi kategóriában igyekszik valami értékeset alkotni.

Processzorok és professzorok

Az autógyártó a fejlesztésekhez megnyerte magának az Intelt is: a chipszállító mérnökei mellett antropológusok, sőt néprajzkutatók is képviseltetik magukat a kutatói csapatban. A fejlesztések célja, hogy beépített extra kamerák, illetve a kocsiban alapból megtalálható szenzorok segítségével új alkalmazásokat, funkciókat tudjanak beépíteni a járművekbe.

A Project Mobii elnevezésű együttműködés gyümölcse lehet például egy arcfelismerő rendszer, amely automatikusan ellenőrzi a volán mögé ülő személyt. Ha a kocsi tulajdonosa, vagy egy engedélyezett másik személy az, akkor rögtön a számára megfelelő beállításokkal (naptár, kedvenc zenék, kontaktok) indul a középen található kommunikációs konzol. Amennyiben azonban a gép nem találja az adatbázisában az arcot, egy fotót készít és elküldi azt a tulajdonos telefonjára engedélyezésre. Elég érdekes eset lehet majd, amikor az autótolvaj saját maga ül modellt a rendőrségi feljelentéshez csatolt portréhoz. 

Az arcfelismerést egyébként egy sor más területen is igyekszenek felhasználi. Például a gyermekük felelősségteljes magatartásában visszafogottan bízó szülők összekapcsolhatják a vezetés engedélyezését egy sor szabály betartásával. Beállítható lehet majd többek között a maximális megengedett sebesség, az indulástól számított bejárható hatósugár vagy éppen az automata vezetési segédletek kötelező használata. De a feledékeny vezetőkön is segíthet a fejlesztés, hiszen ha nem emlékszünk, hogy elpakoltuk-e a csomagtartóba a táskánkat, akkor telefonról távolról benézhetünk a kocsi utasterébe, és vagy megnyugszunk, vagy loholhatunk vissza.

Részletekbe menő vészhívás

A fenti fejlesztések még csak a kutatási fázisban járnak, de a cég a közelmúltban egy jövőre bevethető extra alkalmazást is bemutatott. Ennek lényege, hogy ütközésnél az autó nem csupán automatikusan értesíti a központi segélyhívót a baleset helyszínének koordinátáival, de egy sor egyéb, hasznos információval is ellátja a hívást fogadó személyt. Például a bekapcsolt biztonsági övek alapján közli a kocsiban utazók valószínű számát, az ütközések irányát, típusát, vagy éppen a balesetnél mért sebességcsökkenést. A gyors, automata tájékoztatást követően pedig bekapcsolja a kihangosított hívást, így az utastérben szerencsés esetben eszméletnél lévő személyek azonnal kommunikálhatnak a diszpécserrel.

Konzumer tech

Bűncselekmények gyanújával készült feljelentés a KRÉTA-rendszer ügyében

A 2019-ig visszatekintő kormányzati átvilágítás "gyanús mintázatot" talált, ennek nyomán pedig 40 oldalas feljelentés készült a KRÉTA, a Neptun és az állami iratkezelők 100 milliárd forintot is meghaladó kifizetésit illetően.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.