Az Intel bezárja a digitális otthonokkal foglalkozó üzletágát, ami azt jelenti, hogy a Google TV és más hasonló okostévés dobozokat mostantól ARM architektúrájú processzorok foglalhatják el.
Visszavonulót fúj az Intel a nappaliba szánt "okos szórakoztató eszközök" piacán. A bezárásra kijelölt divízió gyártotta többek között a CE4100 Atom processzort, amely többek között a Logitech Revue, a Boxee Box, valamint a Sony által készített Google TV termékekben kapott helyet. Az először lapértesülésként kiszivárgott hírt azóta maga a gyártó is megerősítette.


Tévé kikapcs Az internet-tévé hibrid dobozok forgalmazóit a jelek szerint egyelőre nem rázta meg a hír. "A Boxee mindig is hardverfüggetlen termék volt, amelyet úgy terveztünk meg, hogy többféle chipsettel is működjön" - nyilatkozta a GigaOM-nak a Boxee alelnöke, Andrew Kippen. A vezető szerint a termék legelső tesztváltozatát eleve ARM alapokon készítették el, így nem okoz majd gondot az új generációk processzorváltása sem.

A Google szintén kiegyensúlyozottan reagált, megemlítve, hogy a Google TV következő generációját már eleve ARM-ra optimalizálva képzelték el, de "több gyártóval, többek között az Intellel dolgoznak majd együtt ebben a szegmensben".

Drágák az ultrabookok, hőbörögnek a gyártók
Androidos mobilt és tabletet villantott az Intel
Európába jön a Google TV

Rossz csatornát néztek Az első elemzői vélemények szerint az Intel egyszerűen azért döntött a kivonulás mellett, mert saját értékrendje és üzleti stratégiái szerint (még) nem kifizetődő ez a piac. Még maguk az okostévék sem igazán indultak be, csupán a kiváltságosok drága játékszereinek számítanak a közfelfogásban - a hagyományos tévéket "felokosító" dobozok pedig hiába jóval olcsóbbak, még szintén nem találtak megfelelő keresletre.

A már piacon lévő termékek vásárlóinak és felhasználóinak persze nincs oka aggódni, az Intel megerősítette, hogy a CE4100 Atom processzorral kapcsolatos támogatás folyamatos marad a partnerek felé. A részleg dolgozói mindenesetre új munkakörökbe vándorolnak, legtöbbjük a gyártó tabletes üzletágához kerülnek.

Nem tetszik Moszkvának, hogy orosz appokat rakott ki alkalmazásboltjából az Apple

Az orosz Facebookként is emlegetett VK szerint pár napja mindenféle indok és előzetes jelzés nélkül tűntek el alkalmazásai az App Store kínálatából. A Kreml szóvivője ennek kapcsán arra biztatta honfitársait, hogy váltsanak Androidra.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.