Ami a futárcégeknél alapvető követelmény, az a nemzeti postánál ma még csak különleges szolgáltatás. A csomagok elektronikus úton történő nyomon követése ráadásul a szerkesztőség tapasztalatai szerint néha akadozva, elég sok hibával működik. Szerencsére egy ma bejelentett fejlesztési projekt sokat lendíthet a Magyar Posta digitalizációs szintjén.
Követő üzemmódra kapcsolnak
A Magyar Posta könyvelt küldeményt követő rendszert fejleszt az Európai Unió és a magyar állam társfinanszírozásában 2,4 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból és a posta 1,9 milliárd forint saját forrásából, a projekt 2018 közepén valósul meg - adta hírül az MTI.
A sajtótájékoztatóval egybekötött projekt indító csütörtöki rendezvényen Bártfai-Mager Andrea, a postaügyért és a nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos elmondta: a posta kiemelt figyelmet fordít az ügyfelek változó igényeire, a projekt megvalósításával követhetővé, átláthatóvá válik a könyvelt küldemények folyamata, a cég nagy lépést tesz a digitalizációban, többi között kivezeti a papíralapú tértivevényt.
Bártfai-Mager Andrea szólt arról, hogy a postai piac liberalizációjával a Magyar Postának egyre erősödő valódi piaci versenyben kell helytállnia, az átalakuló piaci környezetben meghatározó a digitalizáció, az online kommunikáció, az e-kereskedelem terjedése. Ezzel kapcsolatban azért érdemes megjegyezni, hogy a szabályozási környezet finoman szólva sem könnyíti meg a Magyar Postához hasonló, teljes kézbesítési spektrumot lefedni képes szereplők belépését a hazai piacra. Az osztrákok próbálkozását például sorozatosan visszadobta az NMHH.
Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a Magyar Posta fejlesztéseivel bizonyíthatja, hogy egy állami vállalat nem feltétlenül piacképtelen, veszteséget termelő cég a valódi versenypiacon. Ez ugyancsak egy bátor kijelentés annak tükrében, hogy éppen egy többségében nem a cég által finanszírozott gigaprojekt bemutatásán hangzott el. Arról már nem is beszélve, micsoda káoszba fulladt a cégnél tavaly az ünnepi csomagkihordás.
Megcélozzák a modernizálást
Illés Zoltán, a Magyar Posta Zrt. elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy a társaság célja a szolgáltatás modernizálása, amihez a digitális eszközök segítséget nyújtanak. Ismertette, hogy a projekt végrehajtása során a könyvelt küldemények mindenki számára követhetőek lesznek a feladástól az átvételig. Mintegy nyolcezer munkatárs kap mobileszközt, a postahelyeken digitális aláíró padokat helyeznek ki, a forgalmasabb területeken kézbesítők mobilnyomtatókat visznek magukkal.
A Magyar Posta tájékoztatása szerint az új rendszer segítségével átláthatóbbá válik a teljes folyamat és kiküszöbölhető lesz az információhiányból származó bizonytalanság, emellett a rendszer biztosítani fogja az e-személyi igazolvány funkcióinak kihasználását.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?