Az elektromobilitás a megszűnő munkahelyekkel párhuzamosan rengeteg új állást is teremt, de a sikeres átmenethez szükség lesz milliónyi dolgozó átképzésére és a regionális átmenetek kezelésére is.

A JATO autóipari piackutató éppen hétfőn tette közzé legfrissebb statisztikáját azzal kapcsolatban, hogy 2021 augusztusában már a dízeleseknél több plugin hibrid vagy tisztán elektromos hajtású új autót értékesítettek Európában. Az már teljesen nyilvánvaló, hogy az elektromos járművek fokozatos térnyerése milyen szintű átalakulásra kényszeríti magát az autóipart, egy friss jelentés szerint azonban a változások nagyságrendjére az is jellemző, hogy uniós támogatásra lesz szükség a munkavállalók átképzésében a "zéró emissziós jövőre" való felkészüléshez.

A Platform for Electromobility iparági csoport a Boston Consulting Group adataira hivatkozva számolt be róla, hogy 2030-ra az európai autógyártás 5,7 milliós foglalkoztatottsága alig 1 százalékkal csökkenhet az elektromobilitás térnyerésével, azonban a hagyományos gyártók és beszállítók esetében már a munkahelyek 20 és 42 százaléka is megszűnhet matta. Ez nagyságrendjét tekintve 500 ezer állás felszámolását jelentené, miközben a nulla emissziós technológiákra koncentráló beszállítók már ennyi idő alatt is 300 ezer új munkahelyet teremthetnek.

Az Európai Bizottság a nyáron mutatott be javaslatcsomagot az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére, amelynek értelmében 2035-ig az alternatív töltőkapacitás bővítésével párhuzamosan meg kellene szüntetni a dízel- és a benzinüzemű autók értékesítését. Az autógyártók ennek kapcsán arra figyelmeztetnek, hogy a hagyományos belsőégésű motorokkal foglalkozó üzemekben veszélybe kerülnek az állások, és felszólították az Európai Uniót, hogy segítsen enyhíteni az elektromos járművekre való áttérés ilyen irányú hatásait.

Átképzés és földrajzi kiegyenlítősdi

A Platform for Electromobility által idézett tanulmány ugyanakkor nagy csomó új munkahelyet jósol az autóiparhoz kapcsolódó energiatermelésben és valamint az elektromos járművek töltési infrastruktúrájában. A csoport szerint ezért az EU-nak, a kormányoknak és a vállalatoknak is az oktatásra és a továbbképzésre kellene koncentrálniuk, idejében alkalmassá téve rá a munkavállalókat, hogy ne maradjanak le, ahogy az iparág átáll az elektromos járművekre.

A Reuters tudósítása a szervezet elnökét idézi, aki úgy látja, hogy döntő fontosságú lesz az átképzés, illetve annak stratégiaiprioritásként való meghatározása. Mivel a változások Európában mindenhol rettenetesen sok embert érintenek, az Európai Uniónak a tagállamokkal együtt kell ki kell dolgoznia az átalakulást kísérő szabályozást is, tekintettel az egyes iparági területek közötti szükségszerű vándorlásra.

A Platform for Electromobility szerint összességében majdnem 2,5 millió dolgozót kell majd dedikált módon továbbképezni, akik közül 1,6 millióan azt követően is a korábbival megegyező profilú tevékenységet végeznek majd, míg 610 ezren hasonló, 225 ezren pedig teljesen új feladatokat kapnak. (Egy érdekes becslés: a mostani helyzetben éves szinten 11 százalékosra teszik az új autókban megjelenő szoftverek értékének növekedését.) Felhívják ugyanakkor a figyelmet a munkaerőpiaci változás regonális hatásaira is, mivel az ilyen típusú átmenetek szintén kihívásokat támasztanak majd a szabályozói szinten, amelyeket az iparági szereplők és a politikai döntéshozók közös fellépésével lehet csak kezelni.

Ahogy arról tavasszal mi is beszámoltunk, a spanyolok például az uniós helyreállítási alapra támaszkodva fejlesztenék az akkumulátorok és elektromos motorok gyártását, megőrizve a Németországot követő második helyüket az európai autóiparban. Az akkumulátorok és elektromos motorok gyártását, a kereslet ösztönzését és a kiszolgáló hálózatok fejlesztését célzó projektekben a központi és regionális kormányzatok is részesedést szerezhetnek, a költségcsökkentésre irányuló kivonulásokat és elbocsátásokat ellensúlyozva az ország északkeleti régióba vinnék az uniós forrásokból megvalósuló akkumulátorgyárakat.

Közösség & HR

Sikeres volt a számítógéppel irányított kiborgcsótányok bevetése

Az új megközelítés megoldaná a több robotból álló rendszerek navigálásának olyan problémáit, mint amilyen a robotok ütközése, az ismeretlen környezethez való alkalmazkodás vagy az energiahatékonyság.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.