A Microsoft hivatalos blogján jelentette be, hogy partnereivel együtt összesen 35 országban tette meg azokat a koordinált technikai és jogi lépéseket, amelyek a Necurs néven hivatkozott botnet működésének megszakításához voltak szükségesek. A Necurs világszerte több mint 9 millió fertőzött számítógép erőforrásait használta, ezzel az egyik legnagyobb ilyen hálózatnak számított. A Microsoft szerint a 2012-ben felfedezett botnet lelövése nyolcéves munka eredménye, ami most azt is biztosítja, hogy a mögötte álló, feltehetően orosz bűnözők a későbbiekben már nem lesznek képesek felhasználni az infrastruktúra legfontosabb elemeit további kibertámadások végrehajtásához.
A Necurs már csak méreteiből adódóan is a legnagyobb spamküldő hálózatok között volt, amely szinte a világ összes országában célba vett felhasználókat. A Microsoft a kártékony levelek mennyiségét azzal érzékelteti, hogy egy 58 napos megfigyelési periódusban a fertőzött számítógépek 3,8 millió preparált levelet küldtek el összesen 40,6 millió potenciális áldozatnak. Ezek között voltak pum-and-dump csalások, amelyek során értéktelen részvényekről közölnek hamis információkat, hogy azokat drágán eladhassák, mielőtt visszazuhannak az eredeti árszintre, de volt köztük minden más is az állítólagos társkereső orosz nők leveleitől a hamis gyógyszerekig.
A hálózatot emellett persze az internetre kapcsolódó számítógépek elleni támadásokra, online fiókok belépési kódjainak begyűjtésére, személyes információk és bizalmas adatok megszerzését célzó kampányokra is használták. A dolog annyira jól ment, hogy a botnet üzemeltetői bérbe is adták a Necurs kapacitásait más bűnözöknek, tulajdonképpen a publikus felhőszolgáltatásokból ismert modellt alkalmazva. A fertőzőtt gépek így pénzszerzésre irányuló zsarolóprogramokat és más, például kriptovaluta-bányász malware-eket is terjesztettek, és a Microsoft szerint alkalmasak voltak DDoS támadások végrehajtására is, bár ilyen aktivitást végül nem fejtettek ki.
Globális együttműködés a MS vezetésével
A mostani szervezett fellépésre végül azután kerülhetett sor, hogy március 5-én egy amerikai bíróság engedélyezte a Microsoftnak az ellenőrzés átvételét a Necurs által használt ottani infrastruktúra fölött. A vállalat vezetésével végrehajtott intézkedésekben piaci cégek és állami szervezetek is részt vettek világszerte, egyebek mellett azt is megakadályozva, hogy a botnet mögött álló bűnözők újabb domainregisztrációkkal biztosítsák a jövőbeni támadások lehetőségét. Az elemzések során ugyanis meghatározták azt az algoritmizált technikát is, amelynek révén a Necurs szisztematikusan generálta az újabb tartományneveket – ezekből az elmúlt két évben több mint 6 milliót hozott létre.
A Microsoft ezeket minden országban lejelentette az illetékes nyilvántartóknak, akik így blokkolni tudták az érintett oldalakat. A működö lapok ellenőrzése és az újabb website-ok létrehozatalának megbénítása a vállalat szerint érdemben megszakította a botnet működését, emellett az internetszolgáltatókkal való együttműködések arra is lehetőséget teremtenek a globális programban, hogy a fertőzött gépekről letakarítsák a hálózattal összefüggő malware-eket. A blogbejegyzés kiemeli, hogy a Microsoft Cyber Threat Intelligence Programon (CTIP) keresztül a társaság fontos információkat biztosít a kiberbűnözők infrastruktúrájának működéséről és a fertőzőtt gépekről a hatóságoknak, a kormányzati kibervédelmi szervezeteknek és a távközlési szolgáltatóknak is.
Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben
Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.
2026.03.10. UP Rendezvénytér
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak