Az egészségügy, a közigazgatás és a kereskedelem lesz a jövőben (is) a legfőbb hajtóereje a mobiliparnak, ami három-négy éven belül már közel 2 ezer milliárd dolláros piacot jelent majd.

A mobilitás ma már jóval többet jelent az okostelefonoknál és a mobil alkalmazásoknál. A technológia új felhasználói modelleket hoz, amivel a munka világát is jelentősen átalakítja. Emiatt globálisan mind a a vállalatok, mind pedig a lakosság évről-évre többet költ mobil eszközökre, mobil szoftverekre és mobil szolgáltatásokra a következő időszakban – olvasható az IDC új mobilitási jelentésében A mobilipar piaca 2019-ig évi 2,7 százalékkal bővül. Ennek a szegmensnek a mérete 2015-ben 1,66  ezer milliárdos dollár volt, 2019-re pedig az ilyen célú globális költés elérheti az 1,85 ezer milliárdot.   

A konzumer tudást hasznosítja az üzleti világ

A mobilitás vitathatatlanul az egyik leglátványosabban fejlődő része marad a jövőben is a gazdaság fejlődésének annak ellenére, hogy már az érett technológiák között jegyzik. Ez főleg az üzleti modelleknek köszönhető. A mobilitás üzleti koncepciója a kezdetben meglehetősen egyszerű volt, arra szolgált, hogy az alkalmazottakat kimozdítsa íróasztalhoz kötöttségükből. Ma már azonban cégek sora igyekszik a konzumer piacról megszerzett mobilitási tudást az üzleti életben is kamatoztatni, azt a vállalkozások digitális transzformációjában hasznosítani.

Az IDC három iparágat említ, amelyek a mobilitás fő növekedési szegmensei lehetnek: első helyen az egészségügyet, aztán a közigazgatást és a kereskedelmet. Az egészségügy annak köszönheti kiemelt szerepét, hogy a világ számos fejlettebb pontján már ma is az egyik legdinamikusabban növekvő ágazat. (A viselhető okoseszközök egészségügyben betöltött szerepével legutóbb egy kattintásnyira foglalkozunk.)

Összességében elmondható, hogy az iparági megfelelőségi követelmények szigorodása, az egyre specializáltabb eszközök, szoftverek iránti kereslet, az adatok biztonságos tárolása iránt növekvő igény állítja az egészségügyi szolgáltatókat a mobilitás generálta változások élére. Az IDC előrejelzése szerint az egészségügyi cégek 2019-ben globális szinten több mint 30 milliárd dollárt költenek mobilitási megoldásokra, ami a következő évekre évi 7,2 százalékos bővülést jelent.

A kisvállalkozásokat is versenyképesebbé teheti

A mobil IT fontos alkotóelem lehet a közigazgatás digitális átalakulásában. A világ kormányai négy év múlva összesen mintegy 30,6 milliárd dollárt fordítanak majd a mobilitásra, ami az egészségügyi szegmensnél valamivel szerényebb évi 5,7 százalékos növekedést jelez.

A kereskedelem az mCommerce révén már eddig is kivette a részét a mobilitásból. Az IDC szakértői azonban úgy gondolják, hogy az ágazat a jövőben is erős felhasználói szegmense marad a mobiliparnak. Főleg a fejlődő piacokban van még potenciál, ahol az éves növekedési ütem elérheti az 5,6 százalékot. A technológia generálta értékesítési modellváltások révén a kisebb, jobban szakosodott kereskedők is növelhetik a jövedelmezőségüket, ezzel együtt akár a versenyképességüket is a bolti infrastruktúrájuk korszerűsítésére törekvő nagyobb piaci szereplőkkel szemben.

A mobilitásra fordított költések szempontjából az ideális vállalatméret az IDC várakozásai szerint a mikro- és kisvállalkozások, vagyis a 9 fő alatti cégek lehetnek. Ilyen cégekből több mint 70 millió van a világon, ezek a mobilitási képességeiket vagy iparágspecifikus mobil alkalmazásokkal növelik, vagy a fejlődő világ startupjaiként kialakítják a saját, mobilra specializált szervezeteiket, készülékekkel és alapszolgáltatásokkal együtt.  

A szolgáltatók nagyot hasítanak

Ami a költségek földrajzi megoszlását illeti, a mobil szoftverbiznisz legjobban Ázsiában, Latin-Amerikában, a Közel-Keleten és Afrikában pörög majd. Ugyanakkor a szolgáltatási szegmens lesz a legnagyobb, ebből 332 milliárd dollár Ázsiában, 249 milliárd dollár az USA-ban realizálódik. A hardverszállítók sem járnak rosszul, főként ha Ázsiában, az USA-ban és Nyugat-Európában akarják értékesíteni eszközeiket. Ez a három régió adja majd 2019-ben a közel 690 milliárd dolláros eszközpiac 71 százalékát. Mindeközben a közép-kelet-európai régió a Közel-Kelettel és Afrikával egyetemben a leggyorsabban bővülő mobileszköz vásárló lesz a világon.

Mobilitás

Hogyan vezessük be az MI-t szolgáltatásként?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.