A világ egyik legnagyobb sporteseményén hét számban is érmeket osztottak a legjobb videojátékosoknak. Az e-sport olimpiai megjelenése még nem aktuális, bár elvileg a NOB is érdeklődik az új versenyszámok iránt.

Az elektronikus sport (e-sport vagy kompetitív videojáték) hivatalosan is debütált az idei Ázsia-játékokon a kínai Hangcsouban. A különféle sportágakat magába foglaló, négyévente megrendezett nemzetközi eseménysorozat tavaly lett volna újra esedékes, de a járványhelyzet miatt a 2022-es játékok megrendezésére csak 2023. szeptember 23. és október 8. között került sor. Ezúttal pedig a hagyományos sportágak mellett a League of Legends (LoL), a DOTA 2 és az EA Sports FC Online játékokban is megküzdöttek egymással Ázsia legjobbjai egy erre a célra épített, 4500 férőhelyes, óriási képernyőkkel felszerelt stadionban.

Bár a professzionális e-sport ligák és versenyek már korábban megjelentek a fizikai arénákban, és az online közvetítéseken keresztül a nézők milliói közvetítik őket, a világ egyik legnagyobb sporteseményén való megjelenésük az első olyan alkalom, amikor a tradicionális sportok mellett szerepelnek egy nagy versenyen. Az Ázsia-játékokon mindjárt hét mérközés is szerepelt, az aranyérmek közül Kína négyet, Dél-Korea kettőt, Thaiföld pedig egyet gyűjtött be. A szervezők szerint a dolog annyira népszerűnek bizonyult, hogy a jegyeket sorsolás alapján kellett kiosztani a több mint 5 millió jelentkezőnek.

Az e-sport iránti érdeklődés világszerte növekszik, és még nagyobb lendületet kapott, amikor a világjárvány miatt megritkultak a hagyományos sportesemények. A Business Insider a Newzoo adataira hivatkozva arról ír, hogy idén a játékosok száma 6,3 százalékos éves növekedéssel elérheti a 3,4 milliárdot. A játékosok több mint fele éppen az ázsiai és csendes-óceáni térségben él, ahol az e-sport már a sportkultúra részévé vált, a szurkolók pedig abban reménykednek, hogy az Ázsia-játékokon való megjelenés is hozzájárulhat a globális érdeklődés fellendítéséhez és az események körének bővüléséhez.

Ennyire azért nem lesz sima ügy

Azt természetesen így is sokan vitatják, hogy a kompetitív videojáték tényleg sportnak minősíthető-e, sőt az AP beszámolója szerint Dél-Koreában például az osztja meg a közvéleményt, hogy a most érmet szerző e-sportolók a sikeres atlétákhoz vagy művészekhez hasonlóan ideiglenes mentességet kapnak a katonai szolgálat alól. Az e-sport ugyanakkor már a Nemzetközi Olimpiai Bizottság radarján is szerepel: a BI riportja alapján a NOB támogatja a virtuális sportok megjelenését az olimpiai mozgalomban, és már saját globális eseményt is létrehozott nemzetközi szövetségekkel és kiadókkal is együttműködve.

Ez utóbbi azonban nem aratott osztatlan sikert, elsősorban azért, mert nem sok köze volt a rajongók kedvenc játékaihoz, így sokak szerint minimum rosszul átgondolt dologról van szó. Az e-sport és az olimpiához hasonló versenyek összeboronálása egyébként sem lenne egyszerű dolog, mert ebben az esetben a sportágaknak konkrét tulajdonosai vannak. Ők pedig ugyancsak marketingeszközként tekintenek az ilyen eseményekre, és nem feltétlenül adnák át az irányítás egy másik, az e-sporthoz nem is igazán értő csoportnak. Ami biztos, hogy ilyenek a 2028-as Los Angeles-i olimpia új versenyszámai között nem szerepelnek.

a kép forrása: hangzhou2022.cn

Piaci hírek

Ki kell fizetnie a Google-nek az EU-s rekordbüntetést

Egy 2018 óta húzódó ügy végére került pont tegnap azzal, hogy az Európai Unió Bírósága tegnap helyben hagyta a versenykorlátozó intézkedések miatt a Google-re kiszabott 4,1 milliárd eurós EU-s bírságot.
 
A hurráoptimizmusnak régen vége, a fejlesztések sem technikai köntösben zajlanak már, hanem üzleti, jogi és kockázatkezelési megfontolások dominálnak. Belépőben vagyunk a cloud második korszakába.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.