A Stack Overflow 2018-as fejlesztői felmérése a megszokott részletességgel mutatja be a programozók és a technológiák helyzetét.
Hirdetés
 

A havonta már 50 millió látogatóval (köztük 21 millió szoftveres szakember vagy felsőoktatásban tanuló hallgató) büszkélkedő Stack Overflow 2018-ban is közzé tette a fejlesztői közösség helyzetéről szóló felmérését. A több mint 100 ezer válaszadó közreműködésével készített anyag nagy csomó startisztikával szolgál a népszerű technológiáktól a munkahelyi elvárásokig, a programozói etikától mesterséges intelligenciáig. Ez utóbbit egyébként általános optimizmus övezi, az MI-technológiák potenciális kockázatairól azonban nem alakult ki semmilyen világos konszenzus.

Egyre feljebb kúszik a Python

A kutatás alapvető megállapításai szerint jelenleg a DevOps és a gépi tanulás a legfontosabb szoftveres trendek, így a kapcsolódó programozási nyelvek és keretrendszerek is szárnyalnak, nem utolsósorban pedig a legmagasabb programozói fizetéseket is ezeken a területeken kell keresni. A nyelvek közül a Python iránti érdeklődés növekedett a leglátványosabb módon: miután tavaly maga mögé utasította a PHP-t, ebben az évben már túlhaladta a C# népszerűségét is.
 

A 20 legnépszerűbb nyelv (forrás: Stack Overflow Developer Survey Results 2018)


A felmérés résztvevői átlagosan két szerepbe is besorolják aktuális feladataikat: a legtöbben, 57 százalékban back-end fejlesztőnek tartják magukat, ezt a front-end és a full-stack kategória követi rendre 48 és 38 százalékkal, míg a mobilos fejlesztők aránya 20 százalék körül van. Az összes válaszadónak már 44 százaléka hozzájárul valamilyen nyílt forrású projekthez, ami nyilván összefügg azzal, hogy ötből négyen nem csak a munkahelyükön, de szabadidős tevékenységként is kódolnak.

Fel sem kelnek a monitor elől

A programozók a jövőbeni munkahelyekkel kapcsolatban is különféle prioritásban gondolkodnak: a nőknél például a vállalati kultúra és a szakmai előmeneteli lehetőségek nyomnak legtöbbet a latba, míg a férfiak (a teljes mezőny majdnem 93 százaléka) a juttatásokra hajtanak, és lehetőleg csak a saját maguk által preferált technológiákkal akarnak dolgozni.
 

A 10 legnépszerűbb platform (forrás: Stack Overflow Developer Survey Results 2018)


A megkérdezettek szakmai előélete is elég széles skálán szóródik, de a szoftverfejlesztői pálya népszerűségéről szólva érdemes kiemelni, hogy minden haramadik programozó kevesebb mint öt éve sajátította el a szakma alapjait, és fele részben a 25-34 éves életkort jelölték meg. (A képet viszont árnyalja, hogy a fejlesztők több mint fele 9-12 órát tölt naponta a képernyő előtt, több mint harmada pedig étkezéseket is ki szokott hagyni, hogy hatékonyabb munkát végezzen.)

Érdekesség, hogy a válaszadók nagyon kis része lenne hajlandó etikátlan munkát végezni, vagy egyáltalán figyelmen kívül hagyni ebből a szempontból az elkészített kódok felhasználásait. Ezzel szemben a vélemények elég vegyes képet mutatnak a felelősségi körökkel kapcsolatban, mint ahogy a többség abban sem biztos, hogy mi a teendő, ha valaki helytelen gyakorlatokba ütközik. Ugyanilyen érdekes, hogy az MI-vel kapcsolatos fenntartások között is már 24 százalékban jelen van az a félelem, hogy a helyes döntések algoritmikus meghatározása irányadóbbá válik az emberi döntéseknél.

A Stack Overflow 2018-as felmérésének átfogó és tényleg részletes eredményeit itt lehet végigböngészni.

Közösség & HR

Macska-egér játékot játszik a Starlink az iráni hatóságokkal

A belföldi hálózat megbénítását követően az iráni kormányzat most a Starlink ingyenessé tett műholdas internetszolgáltatását is megpróbálja kinyírni, amihez a feltételezések szerint az oroszoktól vett eszközöket és módszereket is felhasználhatja.
 
Hirdetés

Az ötlettől az értékteremtésig – az üzleti réteg szerepe az adattudományi működésben

Az adattudomány valódi értéke ott válik láthatóvá, ahol az előrejelzések döntésekké, a döntések pedig mérhető üzleti eredményekké alakulnak. Ehhez azonban tudatos üzleti beágyazásra, mérési keretrendszerekre és következetes visszacsatolásra is szükség van.

Az adatvezérelt működés sikere ritkán múlik azon, milyen technológiát vezet be egy vállalat. Sokkal inkább az a kulcs, hogyan illeszti az adattárházat, a BI-t és az MI-megoldásokat a meglévő rendszerekhez és döntési folyamatokhoz.

a melléklet támogatója a One Solutions

EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT MA EGY PROJEKTMENEDZSERNEK TUDNIA KELL!

Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, csapattopológiáról. Folyamatos programok három teremben és egy közösségi térben: exkluzív információk, előadások, interaktív workshopok, networking, tapasztalatcsere.

2026.03.10. UP Rendezvénytér

RÉSZLETEK »

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2025 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.