
Egyszerre áll jól és rosszul az Apple, már ami a szikár üzleti számokat illeti. A világ egyik legértékesebb cége tegnap közölte legutóbbi negyedévének eredményeit, illetve hangzott el néhány várakozás a közeljövővel kapcsolatban.
Lejtős pályán
A techóriás az idei harmadik naptári negyedévben (ami egyben az Apple üzleti évének záró periódusa) összesen 89,5 milliárd dollárnyi forgalmat tudott felmutatni. Ez egyrészt kevés, mivel ez 1 százalékkal elmarad a tavaly ilyenkori bevételtől. Némi vigaszt jelent viszont, hogy pénzügyi elemzők előzetesen ennél is valamivel szerényebbre saccolták az adatot. Ami azonban ismét csak negatív, hogy ezzel a cég pénzügyi évének egésze mínuszos lett, mivel nem fordult elő olyan negyedév, hogy ne lett volna kisebb a bevétel az egy évvel korábbi szinthez viszonyítva.
Pedig a cég zászlóshajójára, az okostelefonos részlegre a körülményekhez képest nem lehetett panasz. Az iPhone-okból összesen 43,8 milliárd dollár értékben fogyott, ami 3 százalékkal több, mint a tavaly ilyenkori eredmény. Ennél lényegesen nagyobb tempót diktáltak a szolgáltatások, amelyek 16 százalékot nőve immár 22,3 milliárdot tettek hozzá a teljes céges tortához.
Minden más területen viszont hátramenetben jártak Cupertino motorjai. Macekből, táblagépekből, okosórákból és egyéb eszközökből a tavalyi 28,3 milliárd dollár forgalom után idén majdnem 5 millárddal kevesebb realizálódott, ami több mint 17 százalékos recessziót jelent.
Komoly fegyvertény viszont, hogy a menedzsment a kevesebb bevételből is többet tudott megtartani. A vállalat a visszafogott kiadásoknak köszönhetően végül közel 23 milliárd dollárnyi nettó profitot ért el, ami 11 százalékkal több az egy évvel ezelőtt elért nyereségnél.
Ez így kevés
A korábbi években jellemzően elkényeztetett befektetők összességében lepontozták a vezetőség teljesítményét. A cég papírjai ugyanis a számok nyilvánosságra hozatalát követően 3 százalékkal gyengültek, ezzel az árfolyam még távolabb került a nyáron elért csúcstól.
A részvényeseknek valószínűleg az nem tetszett, hogy a menedzsment a folyó negyedévre nagyjából stagnáló bevételeket vetített előre, miközben a Wall Street szakértő jósai már növekedést vizionáltak az Apple számára kulcsfontosságú ünnepi szezonban.
Talán az sem válik most az Apple hasznára, hogy szokásához híven igyekszik jövőbeli terveivel kapcsolatban titokzatos maradni. Mindez most, amikor minden magára valamit is adó cég igyekszik generatív mesterséges intelligenciát csomagolni termékéhez, Cupertinóban egyelőre csak annyit mondtak, hogy az algoritmusokban rejlő lehetőségek kiaknázásán aktívan dolgoznak. Tim Cook vezérigazgató konkrét megoldások említése helyett viszont csak annyit mondott, hogy a fejlesztéseket felelősségteljesen végzik, és idővel ezek konkrét termékek, szolgáltatások formájában is megjelennek majd az Apple portfóliójában.
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?