Egyelőre kísérleti státuszban, de bekerült a Web Authentication technológia támogatása a Safari böngésző legfrissebb előzetes verziójába.

A webes szabványok kidolgozásával foglalkozó World Wide Web Konzorcium (W3C) még 2016 elején fogott hozzá egy újfajta online autentikáció szabványosítás kidolgozásához, amely a tervek szerint biztonságosabb és rugalmasabb alternatívát kínál a jelszó alapú bejelentkezésnél. A W3C kezdeményezése a FIDO (Fast IDentity Online, FIDO Alliance) által fejlesztett webes API használatán alapul, ami erős kriptografikus műveletek használatára támaszkodik a jelszavak cserélgetése helyett.

Idén pedig sorra jelentek meg azok a böngészőverziók, amelyek valamilyen formában támogatták az időközben kidolgozott Web Authentication, röviden WebAuthn elnevezésű protokollt. A WebAuthn lényege, hogy könnyen bevezethető autentikációs megoldást kínál, legyen szó egy másodlagos faktorról vagy a jelszavas beléptetés teljes kivezetéséről. A Mozilla Firefox, a Google Chrome és a Microsoft Edge után pedig úgy tűnik, hogy az Apple-nél is előkészülnek a technológia integrálására.

Jelszómentes Safari

Az Apple WebKit csapatának tájékoztatása szerint a Safari Technology Preview 71-be kísérleti funkcióként bekerült a Web Authentication-támogatás, amellyel a honlapokra történő jelszavas belépést lehet kiváltani például USB-s biztonsági kulcsokkal. A kísérleti jelleg hangsúlyozása fontos, mert etttől még nem feltétlenül következik, hogy a funkció végül a széles körben kiadott végleges változatokban is megjelenik majd.

Ugyan az Apple elméletben támogatja a W3C törekvéseit, sőt több céges munkatárs is részt vesz a WebAuthn munkacsoportjaiban, ám Cupertino egyelőre hivatalosan nem erősítette meg, hogy a Google, a Microsoft és a Mozilla után beáll a sorba, és támogatja az új szabványt.

Közösen könnyebb

Az egységes fellépés az adatbiztonság szempontjából üdvözítő lenne, különösen egy olyan időszakban, amikor a nagyszabású internetes támadások, adatlopások heti rendszerességű eseménnyé váltak. Ha nem (csak) jelszavakon múlik az autentikációs folyamat, az kihúzhatja a sámlit az adathalász kísérletek alól, sőt a közbeékelődéses (man-in-the-middle) támadások vagy általában az ellopott személyes adatok problémáit is megoldaná, de minimum csökkentené ezek kockázatait.

A WebAuthn esetében például egy laptopról történő bejelentkezéskor a belépést a regisztráció során jóváhagyott okostelefonon kell megerősíteni, kiválasztva a felajánlott identitások közül a megfelelőt. A készüléket a felhasználó az oldalon meghatározott módon rendeli a saját profiljához (PIN, biometrikus azonosítás stb.), és ugyanezzel hitelesíti a későbbi belépéseket is. Az elvesztett eszközök hozzárendelése egyszerűen megszüntethető, de a szerver magától is törölheti a hosszú ideje inaktív profilokat.

Ez a cikk független szerkesztőségi tartalom, mely a T-Systems Magyarország támogatásával készült. Részletek »

Biztonság

Lehet, hogy éppen most tesszük tönkre a Föld mágneses mezejét

A műholdcsordákat tenyésztő űrvállalkozók eddig is sikeresen kiakasztották néhány tudományterület képviselőit, de úgy tűnik, hogy a sornak még messze nincs vége.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.