Dél-Koreában interaktív térkép appok segítik a fertőzési gócok elkerülését.

Egyre kiterjedtebb a koronavírus-fertőzés. Ázsiában a Kínával intenzív kapcsolatot ápoló és országokban már több száz fertőzöttet regisztráltak. A legnehezebb helyzetben Dél-Korea van, ahol már a Nikkei szerint 800 körül van a diagnosztizált fertőzöttek száma.

Mint a Reuters írja, Dél-Koreában a fejlesztők magánkezdeményezésekkel is próbálnak segíteni abban, hogy a fertőzés terjedését meg lehessen akadályozni. Olyan alkalmazásokat fejlesztenek, melyekkel valós időben lehet nyomon követni a fertőzési gócokat, pontosabban azokat a területeket, ahol vannak fertőzöttek, illetve ahol a betegség diagnosztizálása előtt jártak.

A hatóságok tanultak a korábbi hibáikból

A dél-koreai hatóságok most sokkal körültekintőbbek, mint az öt éve, amikor a közel-keleti légúti koronavírus, azaz a MERS (a Middle East Respiratory Syndrome coronavirus) szedte az áldozatait. Az akkori megbetegedéseknek 36 halálos áldozata volt Dél-Koreában, és a járvány rossz kezelése miatt menesztették az ország egészségügyi miniszterét. Bukásának az volt az oka, hogy sokan kórházakban kapták el a fertőzést, mert a hatóságok sokáig titkolták, nem hol kezelik a betegeket.

Ezért most elébe mentek a dolognak, és nem csak a fertőzöttek kezelésének helyét közlik, hanem – anonim módon – azt is, hogy a betegek merre jártak a beregség diagnosztizálása előtt.

Az appfejlesztő cégek ezeket az adatokat térképen rögzítik, így pontosan nyomon követhetők azok a területek, melyeket ajánlatos elkerülni. Az egyik legnépszerűbb webhely a Coronamap.live. A webes alkalmazást, amit egy 19 éves fejlesztő készített, már jelenleg is napi több százezer ember használja. Az interaktív térképen pár kattintással megnézhető, hogy a felhasználó közelében vannak-e azonosított betegek. Hasonló céllal indította egy programozó házaspár a Wuhanvirus.kr oldalt is, amely szöveges formában közöl fontos adatokat a regisztrált betegekről. Megadja a beteg életkorát, valamint azokat az útvonalakat és helyszíneket (repülőtér, közlekedési eszközök, posta stb.), melyeken a beteg valószínűsíthetően járt.

Egyre nehezebb lépést tartani a fertőzéssel

Egyre nagyobb probléma azonban, hogy a hatóságok már nem tudnak lépést tartani a fertőzés terjedésével, így a pontos, betegekre lebontott adatok helyett az utóbbi napokban már csak általánosabb, regionális helyzetjelentést adtak közte a betegség terjedéséről.

A Coronamap fejlesztője ezt például úgy próbálja áthidalni, hogy egyrészt várja a felhasználói visszajelzéseket és bejelentéseket, másrészt lapok híreiből próbálja nyomon követni a terjedést. Hasonló módszert követ a Wuhanvirus oldalt fejlesztő házaspár is, de mint a Reutersnek mondták, az információk olyan mennyiségben érkeznek, hogy egyre nehezebben képesek frissíteni az adatokat.

Piaci hírek

Ahol sosem adódnak váratlan helyzetek, ott egész jól elmuzsikál az MI

Újabb kutatás állapította meg, hogy egyelőre még az élvonalbeli mesterségesintelligencia-modellek is elég messze vannak attól, hogy képesek legyenek elfogadható módon ellátni az összetett munkahelyi feladatokat.
 
Előrelátó tervezés és meghatározott menetrend segíti az incidensek minél gyorsabb elhárítását. Ehhez azonban sok feladatot és felelősséget kell tisztázni – még jóval azelőtt, hogy bekövetkezik a baj.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.