A Google kiadta a Google Pay szolgáltatás androidos applikációját, amely az idén az Android Pay és a Google Wallet helyére lép.

A Google még január elején jelentette be, hogy Google Pay néven egységes fizetési rendszert vezet be eddigi megoldásai, a nem kifejezetten sikeres Google Wallet és az Android Pay leváltására. Az új platform részben az utóbbi átcsomagolása egy érthetőbb és jobban azonosítható formába, miután annak felhasználása némi lemaradásban van az Apple Pay, de még a Samsung Pay szolgáltatással szemben is. Ezen az Android Pay mostani frissítése és új funkciói mellett az segítene, hogy azokat a Google minden termékébe integrálná, beleértve a Chrome-ot vagy az Assistant MI-segédet is.

Most adták ki hozzá az androidos appot

A legelőször az USA-ban és az Egyesült Királyságban, néhány napon belül azonban a világ más részein is használatba vehető Google Pay egyelőre tényleg csak kozmetikailag különbözik az elődjétől, bár tartalmaz olyan hasznos újításokat, mint amilyen a szolgáltatást használó, közelben lévő üzletek bemutatása vagy a legutóbbi vásárlások listája a kezdőképernyőn ("home tab"). A fizetési aktivitás mellett az applikáció másik füle, a "cards tab" a felhasználó bank- és hitelkártyáit, hűségkártyáit vagy ajándékkártyáit kezeli.

A Google Pay Send szolgáltatás révén a felhasználók közvetlenül egymásnak is küldözgethetnek vagy egymástól is kérhetnek pénzt, egyelőre szintén csak Amerikában és a briteknél. Ez tulajdonképpen a Wallet app átfazonírozása és a Google Pay brand alá rendezése, ami egyelőre a Google Pay-hez igazított, frissített alkalmazásként működik, de már dolgoznak a teljes integráción.


forrás: blog.google


A Google célja a most kiadott alkalmazással a felhasználás megkönnyítése volt, legyen szó a szolgáltatásba való belépésről vagy az online és offline vásárlásról. Ez olyasmit jelent, hogy a Google Pay banki partnereinél például nem is kell külön telepíteni magát az appot, mert a Google Pay profil közvetlenül a bankok online felületein is létrehozhatók és konfigurálhatók. (A Google értelemszerűen a megfelelő API-kat is biztosítja ahhoz, ha egy másik alkalmazás vagy weboldal támogatást kíván adni a fizetési szolgáltatáshoz.)

Kártyaadatok nélkül fizethetünk a boltban

A TechCrunch a Google illetékes alelnökét idézi, aki szerint a vállalat mindent megtesz, hogy a fejlsztők nagyon egyszerű alkalmazásprogramozási felületek segítségével implementálhassák a Google Pay szolgáltatásait, ami a Google szerint nagyjából tíz kódsort jelent. Az egyszerűséghez hozzájárul, hogy a tranzakciók feldolgozását az érintett rendszerek végzik, a Google a maga részéről csak biztonságos módon kiosztja nekik a megbízásokat.

A biztonság az offline boltokban is fejlődött, itt a Google Pay tokenek (praktikusan egyedi és titkos kódok) segítségével bonyolítja a tranzakciókat, vagyis a korábbiakkal ellentétben a felhasználó nem adja meg a hitelkártya-adatait a kereskedőnek.
 

forrás: blog.google


Az app megjelenésekor egyébként már olyan társaságok is használják a Google Pay-t, mint az Airbnb, emellett olyan fizetési szolgáltatók is támogatják, mint a Braintree (PayPal). Az induláskor felsorakozó partnerek listája a Google szerint gyorsan bővül majd, a lista elején például már ott van a Square vagy a Global Payments.

Mobilitás

Afrikában és a Közel-Keleten kapcsolt le online bűnözőket az Interpol

A több hónapon át tartó egyedülálló akciósorozat végül többek között több mint 200 gyanúsított letartóztatását és 53 online bűncselekmények végrehajtására használt szerver lefoglalását eredményezte.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.