Az amerikai kutatócsapat előzetes vizsgálatai alapján a köbös bór-arzenid hővezetés szempontjából például közel tízszer jobb a csipgyártásban jelenleg általánosan használt szilíciumnál. Az esetleges őrségváltás azért odébb van.

A szilícium a technológiai ipar elválaszthatatlan alapanyagává vált. Bármennyire is könnyen elérhető és felhasználható anyagról beszélünk, félvezető tulajdonságai messze nem ideálisak, ami gátat szab a jövőbeni fejlődésnek. Ezt amerikai tudósok egy csoportja azzal igyekszik megoldani, hogy kedvezőbb tulajdonságú alternatívát talál a "jó öreg" szilícium lecserélésére.

Ideális anyag

Az MIT, a Houstoni Egyetem és más intézmények kutatóiból verbuválódott szakértői csapat nemrégiben elő is állt az eddig elvégzett kísérletek eredményével. A publikált tanulmány szerint a köbös bór-arzenid néven ismert anyag több szempontból is megfelelő lenne a félvezetők előállításához.

A szilíciummal ellentétben ugyanis nem csak az elektronokat engedi át komolyabb ellenállás nélkül a szerkezetén, hanem az úgynevezett elektronlyukaknak is könnyedén helyet ad. Utóbbi pedig bizonyos típusú félvezetők esetében szintén lényeges tulajdonság. A most vizsgált anyag másik előnye, hogy sokkal kedvezőbb hővezető képességekkel bír, azaz ki lehetne küszöbölni a mostani számítástechnikai eszközökre jellemző túlmelegedést.

De...

Ugyanakkor bőven van megoldásra váró feladat is, mielőtt bármiféle trónfosztást emlegethetnénk. Az egyik ilyen, hogy a köbös bór-arzenidet mindeddig csak laboratóriumi körülmények között, kis mennyiségben és egyenetlen szerkezetben állították elő. A szilícium kiváltásához nyilvánvalóan ipari méretekben, uniformizált minőségben és gazdaságosan gyártható anyagra lenne szükség.

A kutatók szerint azonban a köbös bór-arzenid már a közeljövőben is találhat olyan felhasználási területeket, ahol egyedi tulajdonságai jelentős különbséget jelentenek. A csoport vezetője abban is bízik, hogy most publikált eredményeik még több figyelmet irányítanak erre a különleges anyagra, ami gyorsíthatja és megkönnyítheti esetleges szélesebb körű adaptációját.

Piaci hírek

Több mint félszázezer műholddal sűrítené az égboltot Bezos cége

A Blue Origin amerikai hatóságokhoz beadott kérelme szerint akár 51 600 szatellitből is állhat a vállalt tervezett adatközpontos űrflottája.
 

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Hirdetés

HPE Morpheus VM Essentials: a virtualizáció arany középútja

Minden, amire valóban szükség van, ügyfélbarát licenceléssel és HPE támogatással - a virtualizációs feladatok teljes életciklusát végigkíséri az EURO ONE Számítástástechnikai Zrt.

A VMware felvásárlása és licencelési gyakorlatának átalakítása erősen rányomta a bélyegét az adatközponti infrastruktúrára: a korábban kiszámítható alap bizonytalanná és gyakran költségesebbé vált.

a melléklet támogatója az EURO ONE

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.