Az Egyesült Államok elnöke tavaly áprilisban szinte az egész világra kiterjedő vámháborúba kezdett a külkereskedelmi mérleg egyensúlytalanságára és az amerikai munkahelyek védelmére hivatkozva. Egyelőre a foglalkoztatottak száma azóta is folyamatosan csökken, Donald Trump intézkedései azonban egy tekintetben már éreztetik hatásukat: egyre drágábbak lesznek a vámteherrel sújtott termékek.
Minderről az Amazon vezérigazgatója nyilatkozott a CNBC munkatársának a Davosban év elején hagyományosan megrendezett gazdasági-politikai csúcstalálkozón. Az interjú leirata szerint a világ egyik legnagyobb forgalmú e-kereskedőjénél igyekeztek a lehető legjobban "kimozogni" a vámtarifák nem ritkán drasztikus emeléséből eredő negatívumokat, például a raktáron tartott saját készletek maximális feltöltésével, illetve az Amazonon értékesítő kereskedelmi partnerek kapacitálásával, hogy tegyék ők is ugyanezt.
Tartották, ameddig tartani lehetett
Andy Jassy ugyanakkor azt is elmondta, hogy ezek az intézkedések nagyjából tavaly őszig tudták semlegesíteni a külső nyomást. Mostanra már egyértelműen kimutatható a drágulás a platformon árult termékeknél. A vámok okozta extra terhet a piaci szereplők eltérő módon igyekeznek kigazdálkodni. "Egyes eladók úgy döntenek, hogy a magasabb költségeket áthárítják a fogyasztókra, mások úgy döntenek, hogy maguk viselik a költségeket a kereslet ösztönzése érdekében, míg mások valami köztes megoldást választanak. Így egyre inkább láthatóvá válik ennek a hatása" – mondta Jassy.
Mindezzel párhuzamosan az Amazon első számú embere elismeréssel nyilatkozott a fogyasztókról, akik a cég adatai alapján továbbra is lelkesen vásárolnak. Az viszont szintén látszik, hogy az embek keresik a kedvezményeket és kicsit óvatosabban nyomják meg a vásárlás gombot a drágább, nem alapvető szükségletnek számító termékeknél.
A cég a már fentebb említett intézkedések mellett igyekezett "előre menekülni", és a gazdasági horizonton feltűnő sötét fellegekre a választéka bővítésével és a szállítási határidők további leszorításával reagált. Mindezt a jelek szerint értékelték a fogyasztók, így az Amazon vezérigazgatója elégedetten nyilatkozott a tavalyi teljesítményről. Ami a közeljövőt illeti, viszont már egyáltalán nem tűnt optimistának Andy Jassy, aki 2026-tal kapcsolatban egyelőre csak reményteli várakozással tud tekinteni.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?