Egyelőre csak az USA két régiójában, és az S3-hoz érhető el, de a Netflix és az Autodesk már használja.

A héten nyilvánosan is elindult az Amazon Macie. A szolgáltatás gépi tanulással erősíti az adatvédelmet és biztosít megfelelőséget. Egyszerű használatot és átfogó biztonságot ígér minden AWS-szolgáltatáshoz, de még csak két amerikai régióban, és kizárólag az S3-ban (Simple Storage Service) tárolt adatokhoz. Az itteni tapasztalatokat felhasználva azonban kb egy év alatt több szolgáltatására is kiterjeszti a Macie-t, és külföldön is elérhetővé teszi.

Túl sok incidens történt

Az Amazon elég sokat küzd azzal, hogy hatékonnyá tegye az adatszivárgás elleni védelmet. Ezt főleg az nehezíti, hogy a legtöbb esetben nem maga a felhőszolgáltató hibázik, hanem a szolgáltatását igénybe vevő ügyfél, ahogy például tavaly is, amikor a mexikói választók adatai váltak elérhetővé. Pedig az Amazon már jó ideje sokat tesz azért, hogy védelmi eszközöket adjon a felhasználói kezébe, akár ingyen is.

A Macie azért lehet hatékonyabb ebben, mert kevesebb mindent bíz a felhasználóra, és többet a gépi tanulásra. A szolgáltatás először feltérképezi az érzékeny adatokat, és osztályozza is azokat, majd ennek megfelelően építi ki a védelmet. Az incidenskezelésben is tud önálló lenni: rendellenességek észlelésekor nem csak riasztani tud, hanem önállóan is életbe léptethet védelmi intézkedéseket.

Viselkedésmintákat keres a műveletekben

A Macie által alkalmazott ötletben nincs nagy újdonság: viselkedéselemzést alkalmaz. A mesterségesintelligencia-rendszerek fejlődése – természetesen megfelelő adattárolási és számítási kapacitással a háttérben – ma már szinte minden területen alkalmazhatóvá teszi a technológiát. A Nasdaq például a tőzsdei kereskedést akarja figyelni ezzel a módszerrel, a Microsoft erre épít vírusvédelmet, de van ilyen megoldása ma már szinte minden biztonsági cégnek.

Az Amazon megoldása meglehetősen széles körben vizsgál anomáliákat. Az eseményeket kockázati szempontból húsz kategóriába lehet besorolni. Ezek között nem csak gyanús felhasználói tevékenységek vannak, hanem például figyelhetők a forráskódokba hagyott API-kulcsok, a hitelesítő adatok, a szellemi tulajdon sérülése. A rendszer akár a titkosítatlan biztonsági mentésekbe kerülő szenzitív adatokat is ki tudja szúrni.

Nem akar mindentudónak látszani

Egyetlen eszköz sem lehet mindentudó, a Macie sem az. Az Amazon ellátta azonban olyan API-kal, melyek segítségével összekapcsolható SIEM (Security Information and Event Management) rendszerekkel vagy ún. MSSP (Managed Security Service Provider) szolgáltatásokkal. Ez azért fontos, mert így könnyebben megvalósítható a megfelelőség biztosítása. A megfelelőségi követelményekhez lehet igazítani a riasztáskezelést, lehet létrehozni és módosítani szabályokat stb.

Az árazás alapvetően mennyiségfüggő.

Biztonság

Megkésett születésnap: 10 (11) éves lett a ProSuli

A 2015-ben indított program mindig a közoktatás digitalizációja előtt járt egy lépéssel.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

CIO kutatás

Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?

Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.

Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!

Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.

LÁSSUNK NEKI!

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.