A kínai-francia Alcatel első hibrid gépe, a Plus 10 már ott van a hazai boltokban.

Még az év elején a barcelonai mobil világkonferencián debütált, Magyarországon pedig mostantól érhető el az Alcatel első 2 in1 hibrid mobil eszköze, a Plus 10, amelyet most mutattak be a sajtónak Budapesten. A készülék a 10 colos kijelző miatt inkább a billentyűzettel is rendelkező táblagépek kategóriájába sorolható, mint a tabletként is használható laptopokéba.

Megosztott áramellátás, akár okostelefon töltővel is

A Windows 10 operációs rendszerrel működő eszköz négymagos processzorral 2 GB RAM-mal és 32 GB belső háttértárral érkezik. A memória mikro SD kártyával 64 gigabájtig, külső winchesterrel 128 gigabájtig bővíthető. A tablethez igazított csökkentett méretű klaviatúrában 4G/LTE SIM modem található, ennek segítségével a billentyűzet 15 eszköz csatlakoztatására is alkalmas wifi hotspottá alakítható.

Ami a készülék töltését illeti, mind a mágnesesen csatlakoztatható tablet, mind a billentyűzet önálló akkumulátorral rendelkezik, így ha szükség van rá, a kijelző a klaviatúráról is tölthető. Egy feltöltéssel a normál üzemidő a gyártó közlése szerint 8 óra.  

Az ultrahordozhatóság jegyében az eszközt mikro USB-s kimenettel látták el, így az akár okostelefon-töltővel is feltölthető. A mikro USB-s töltés hátránya viszont, hogy a töltési folyamat hosszadalmasabb, mint a klasszikus laptopos töltőkkel. Az extrák között megtalálható még benne SD kártya olvasó, és a kivetítéshez mikro HDMI csatlakozó is.

Egyetemistákra, pályakezdőkre szabták

A francia márkaként ismert, de ma már kínai tulajdonban lévő Alcatel első hibrid eszköze célközönségének elsősorban a mobil és dinamikus életet élő, "always online" 30 év alatti egyetemista és pályakezdő korosztályt tartja, ehhez igazodik az eszköz induló kiskereskedelmi ára is, ami jelenleg 75 ezer forint.

A digitális bennszülöttek kategóriájába sorolható korosztály mobofóbiás, egy percre sem szívesen marad a mobil eszközei nélkül. Ami a tartalomfogyasztásukat illeti, a 30 alattiak film- és videomániások, ezt követi a zenehallgatás, de az érdeklődőbbje ismeretterjesztő anyagokat és informatikai híreket is szívesen keres a neten. Médiafogyasztásuk meghatározó tere az online világ, mindenekelőtt a közösségi médiumok. Ennek a korosztálynak a legmagasabb az okostelefon függősége, a 90 százalékuk rendelkezik vele, ezt követi a laptop, a tablet, és legvégül az asztali számítógép.

Az eNet közelmúltban közel ezer fő megkérdezésével készített reprezentatív kutatása szerint a fiatalok számára a hagyományos médiumok (tévé, rádió) egyértelműen leértékelődtek, feltehetően azért, mert ott nem nagyon kaphatnak személyre szabott és bármikor elérhető tartalmat.

Mobilitás

Muskhoz hű körítéssel jelentkezett be a tőzsdefelügyelethez a SpaceX

A várhatóan még idén parkettre lépő űrkutatási, távközlési és MI-fejlesztői vállalatpolip szerint potenciálisan a világ minden üzletét, sőt még egy kicsit többet is képesek lehetnek majd megszerezni az általuk alakított új érában.
 
Hirdetés

Az adatkezelés újragondolása 2026-ban: hogyan oldja meg a Synology DS sorozat a valós üzleti kihívásokat

2026-ban a vállalkozások minden eddiginél több adatot generálnak és használnak. Az előrelátó vállalatok ezért újraértékelik a megközelítésüket: mi lenne, ha a tárolás, a biztonsági mentés és az együttműködés egyetlen rendszerben kezelhető lenne?

Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.