A San Francisco 49ers a főcsoportdöntőig menetelt a nemrég lezárult NFL-szezonban. A csapat kiváló védőfala azonban nem sokat tudott segíteni az informatikai rendszerek biztosításában. Mint nemrégiben kiderült, a 49ers belső hálózatát zsarlóvírusos támadás bénította meg. Az elkövetők a jelentések szerint érzékeny üzleti adatokat szippantottak fel, és ezek nyilvánosságra hozatalával fenyegetnek, amennyiben nem kapják meg az összegszerűen nem ismert váltságdíjat.
Az akció a BlackByte elnevezés alatt futó ransomware-bandához köthető. A The Register beszámolója alapján a bűnözők a dark weben tettek közzé egy nagyjából 300 megabájtnyi, friss pénzügyi jelentéseket, információkat is tartalmazó mintát, bizonyítandó, hogy nem a levegőbe beszélnek.
A 49ers múlt vasárnap kiadott közleménye szerint a bűnügyi hatóságok bevonása mellett külső kiberbiztonsági cégek is segítik az incidens teljes körű kivizsgálását. Az eddig feltárt információk alapján "csak" a cég hálózatát kompromittálták a támadók, így a csapat hazai stadionjának hálózata, illetve a jegyértékesítéshez kötődő rendszerek sem sérültek.
Mi megmondtuk...
Az eset nem csak a nagyközönség előtt széles körben ismert célpont miatt érdekes, hanem azért is, mert az FBI és az amerikai titkosszolgálat alig pár nappal korábban adott ki egy közös figyelmeztetést (PDF), melyben konkrétan a BlackByte fokozott aktivitására hívták fel a potenciális áldozatok figyelmét.
A kormányzati ügynökségek anyagából kiderült, hogy a banda több egyesült államokbeli és más külföldi vállalkozások ellen is sikeres műveleteket hajtott végre a közelmúltban. Ezek között pedig minimum három olyan esetről tudni, amely kritikusnak minősített amerikai infrastruktúrát érintett.
Zsarol az egész világ
A ransomware világszerte egyre nagyobb problémát jelent, számos incidens pedig már közvetlen hatással van az emberek mindennapi életére is. Az adataikat visszavásároló szervezetek legnagyobb részét újból támadás éri, sőt előfordul, hogy még a támadók is ugyanazok. És ahogy a 49ers példája is mutatja, a bűnözők nem csak a fájlrendszerek titkosításával, hanem a feltört rendszerekből származó információval is zsarolnak, maga a helyreállítás pedig legjobb esetben is lassú és körülményes feladat.
Bár a hatóságok folyamatosan arra figyelmeztetnek, hogy a fizetésektől a hekkerek csak vérszemet kapnak, az áldozatok rendszeresen beadják a derekukat a zsarolók követeléseinek. A ransomware így folyamatosan vonzó és jövedelmező terület a kiberbűnözők számára, közben a távoktatás és a távmunka felfutásával párhuzamosan a célpontok között az egészségügyi szervezetek, az önkormányzatok vagy az oktatási intézmények is rendszeresen megjelennek.
EGY NAPBA SŰRÍTÜNK MINDENT, AMIT A PROJEKTMENEDZSMENTRŐL TUDNI KELL!
Ütős esettanulmányok AI-ról, agilitásról, hibrid működésről, elosztott csapatokról, kulturális gapek kezeléséről. Exkluzív információk képzésekről, munkaerőpiacról, kereseti és karrierlehetőségekről.
2025.03.18. Symbol Budapest
Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak