Egész pontosan a lakásokban gyűjtött adatok kiárusítására. A Roomba takarítórobot Alexa-integrációja csak a kezdet, a gyártó iRobot már a jövőbeni stratégiáját is az okos otthonokból szerzett információ értékesítésére építi.

A Massachusetts államban működő iRobot Roomba nevű robotporszívója először 2002-ben jelent meg a piacon, a  termék legújabb sorozata 2015 szeptemberében került a boltokba. Az új modellek már nem sokban emlékeztetnek a legelső szériára: továbbra is egy kis korongról van ugyan szó, ami szorgalmasan takarítja a port a padlóról, de a legfrissebb fejlesztésekben már megtalálható például az iRobot által szabadalmaztatott vSLAM vizuális lokalizációs technológia, a wifi-kapcsolat és a megfelelő androidos vagy iOS-es app.

A gyártó legfrissebb bejelentése szerint a következő ugrás az Amazon Alexa (az Echo digitális asszisztense) és a Roomba integrációja, ami lehetővé teszi a takarító robot utasítgatását az Alexán keresztül, de ugyanígy hozzáférést biztosít ahhoz a "takarítási térképhez", amelyből kiderül, hogy a gép hol pucolja a legtöbbször a padlót, vagyis honnan származik a lakásban szétszóródó kosz nagy része. Az okos otthonba való beépülés azonban ennél többet is jelent majd az iRobot tervei szerint, ezek a tervek pedig némiképpen nyugtalanítóak.

Mindent feltesznek az okos otthonra

A Roomba gyártója most látta elérkezettnek az időt, hogy pénzzé tegye mindazt az adattömeget, amit az önjáró porszívó a szöszökkel együtt összegyűjt a lakásban. Az elmúlt években ezek az eszközök képessé váltak rá, hogy csendben feltérképezzék tulajdonosaik ingatlanát, az iRobot pedig most ezt az információt próbálja majd értékesíteni az okosotthon-megoldások különböző gyártóinak.

Első ránézésre nem sok mindenről van szó, a robotok azonban képesek egy csomó közvetett infó továbbadására a lakás alaprajzától és berendezettségétől kezdve egészen addig, hogy kire mennyit kell takarítani. Az új Roomba készülékek a Reuters beszámolója szerint annyival fejlettebbek az elődeiknél, hogy a cég teljes jövőbeni üzleti stratégiáját az (okos)otthonokban való adatgyűjtésre alapozza.

 Az iRobot vezérigazgatója, Colin Angle szerint a termékek és szolgáltatások teljes ökoszisztémája épül majd azokra az adatokban gazdag házi térképekre, amelyeket a felhasználók engedélyével megoszthatnak a többi piaci szereplővel. Ez az ötlet egyébként nem újkeletű, hiszen az Amazon, az Apple vagy a Google digitális asszisztense is legalább ugyanannyra szól az adatgyűjtésről, mint a kényelmi funkciókról, de az mindenképpen űjdonság, hogy már a porszívó is kémkedhet utánunk.

Önként adjuk oda az adatainkat

Az okos otthonokkal kapcsolatos bevételeket már tavaly is közel 10 milliárd dollárosra becsülték világszerte, ami az IHS Markit piackutató szerint az idén akár 60 százalékkal is növekedhet. Angle az Amazonnal kötött márciusi megállapodás után belógatta, hogy nemsokára a nagy hármas, az Amazon, az Apple és az Alphabet-Google egy másik tagjával is megállapodhatnak. A befektetőknek mindenesetre tetszik az ötlet: az iRobot részvényei a tavaly júniusi 35 dolláros árfolyamról egy év alatt 100 dollár fölé emelkedtek, és ezzel 2,5 milliárd dollárra értékelik a 2016-ban 660 millió dollár forgalmat generáló vállalatot.

Nem meglepő, hogy a gyártó egyre ambiciózusabb tervei már kezdik komolyan zavarni a biztonságtudatosabb felhasználókat, ami érdekes módon az olcsóbb, kisebb tudású robotok előtt nyitja meg a piacot. A mezőny az elemzők szerint kezd jól láthatóan kettéválni – vannak azok a gyártók, amelyek továbbra is háztartási eszközöket terveznek, és vannak a Roomba-szerű termékek, amelyek esetében a háztartási funkciók lassan másodlagossá válnak.

Az iRobot ÁSZF-jéből kiderül, hogy a takarító robotok más most is milyen elképesztő mennyiségű adatot gereblyéznek össze a felhasználókról, amibe azok praktikusan bele is egyeznek a készülékek használatával. Ezt természetesen a jogi nyelvezet és a felhasználói élményre hivatkozó maszlag mögül kell kihámozni, de a lényeg az, hogy nagyon sokan simán beleegyeznek az adatok áruba bocsátásába, ha ezért cserébe egy magasabb funkcionalitással (most például Alexa-integrációval) rendelkező géphez juthatnak. Más szóval, a kényelemért cserébe könnyű kézzel lemondanak bizonyos személyiségi jogokról.

Ez persze valakit jobban zavar, másokat kevésbé. De ahogy a Gizmodo blog szerzője is megállapítja a Roomba jövőjéről szóló agymenése végén: a takarító robot tudni fogja, hogy otthon melyik a gyerekszoba, mert valószínűleg ott botlik bele nap mint nap a legtöbb, padlón heverő játékba.

Konzumer tech

Van az a pénz... Kivették a kínai App Store-ból a WhatsAppot és Threadset

Peking szerint a Meta két mobil appja nemzetbiztonsági aggályokat vet fel.
 
Hirdetés

Adathelyreállítás pillanatok alatt

A vírus- és végpontvédelmet hatékonyan kiegészítő Zerto, a Hewlett Packard Enterprise Company platformfüggetlen, könnyen használható adatmentési és katasztrófaelhárítási megoldása.

Hol, milyen adatokat és hányszorosan tároljunk ahhoz, hogy biztonságban tudhassuk szervezetünk működését egy nem várt adatvesztési incidens esetén is?

a melléklet támogatója az EURO ONE Számítástechnikai Zrt.

CIO KUTATÁS

TECHNOLÓGIÁK ÉS/VAGY KOMPETENCIÁK?

Az Ön véleményére is számítunk a Corvinus Egyetem Adatelemzés és Informatika Intézetével közös kutatásunkban »

Kérjük, segítse munkánkat egy 10-15 perces kérdőív megválaszolásával!

LÁSSUNK NEKI!

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.