Biometriai jegyek gépi tanulással való elemzése derítette ki, hogy bizonyos tulajdonságok alapján elég megbízhatóan eldönthető, kit csábít jobban az erő sötét oldala.

Fiziognomikának hívják azt a képességet, melynek birtokában megállapíthatók bizonyos belső tulajdonságok, pusztán az arc jellemző pontjainak kinézete alapján. Már az ókori görögök óta ismert a jelenség, a terület kutatását azonban nagyban visszavetette a nácik hatalomra jutását követő időszak. A nemzetiszocialista rendszer faji alapokon írta le ellenségeit, ennek meghatározására pedig többek között a fiziognomikát is segítségül hívták.

Azóta szerencsére sok évtized eltelt már, így az arcfelismerés, különösen a digitális elemzés megjelenését követően, ismét általánosan elfogadott kutatási területté válhatott. Ezúttal Kínából érkezett beszámoló a témában: Xiaolin Wu (Hsziaolin Vu) és Xi Zhang (Hszi Csang) tettek közzé egy heves vitákat kiváltó tudományos elemzést az arXiv-on. A Shangjai Jiao Tong Egyetem kutatói a nyílt, megjelenés előtti elemzés célját szolgáló platform keretei között akarják megvitatni kutatásaik eredményét a tudományos szcénával.

Bűnöző vagy?

Munkájuk szerint az arc mindössze három jellemzője alapján megállapítható, hogy a célszemély nagyobb mértékben hajlamos-e a bűnözésre azokkal szemben, akik a leírt jegyektől eltérő arcberendezéssel bírnak. A felsőajak görbülete, a szem belső sarkainak egymástól való távolsága és az orrhegy illetve a száj két sarka által bezárt szög paramétereinek ismerete alapján mond ítéletet a kínaiak arcfelismerő algoritmusa.

Rossz hír a kisebb, görbébb felsőajakkal és egymáshoz közel ülő szemekkel bíróknak, hogy őket az algoritmusok az erő sötét oldalára csoportosítják. A bűnözők ugyanis átlagosan 23,4 nagyobb százalékkal nagyobb felsőajak-görbülettel, 5,6 százalékkal közelebb ülő szemekkel és 19,6 százalékkal kisebb orr-száj szöggel rendelkeznek.

Emberi bírálóval szemben a számítógépes algoritmusok minden előítélettől mentesen, érzelmek és korábbi negatív/pozitív tapasztalatok, fajra, vallásra, politikai nézetre, nemre, korra való tekintet nélkül végzik feladatukat. Nem befolyásolják a döntést olyan előzetes helyzetek, mint kialvatlanság, betegség vagy éhségérzet”, olvasható a kínaiak leírásában. És habár ezek mind igaz megállapítások, ettől még közel sem biztos, hogy nem lettek ártó szándékkal módosítva/válogatva azok az adatok, amikkel a rendszert tanították.

A két távol-keleti kutató egyébként 1856 arcprofil adathalmazával dolgozott, melyek közel fele elítélt bűnözők képét ábrázolta. Minden egyes képet bemenetként használtak az osztályozó és tanuló algoritmusok, egy neurális hálózat pedig kielemezte az arcjegyek és az illető priusza (vagy annak hiánya) közötti kapcsolatot.

Robotok mondanak véleményt fajunkról

Nem ez az első alkalom, hogy mesterséges intelligencia dönt az emberi külső alapján. A Beauty.ai például úgy hirdette magát, mint az első nemzetközi szépségversenyt tető alá hozó vállalat, ahol nem emberek, hanem algoritmusok határozzák meg a résztvevők közötti, külalakon alapuló sorrendet. A kezdeményezés akár jól is elsülhetett volna, de kiderült, hogy az MI egy kicsit rasszista: bőrszín és rassz alapján is hozott döntéseket, a legszebbnek ítélt versenyzők között pedig gyakorlatilag csak fehérbőrű emberek szerepeltek.

Cloud & big data

Véletlenül gyilkossággal vádolt meg egy államügyészt a mesterséges intelligencia

Az MI-vel gyártott, alacsony színvonalú híranyagok a jelek szerint még a Google "átfogó és naprakész információi" között is gond nélkül megjelenhetnek.
 
Hirdetés

Így lehet sok önálló kiberbiztonsági eszközéből egy erősebbet csinálni

A kulcsszó a platform. Ha egy cég jó platformot választ, akkor az egyes eszközök előnyei nem kioltják, hanem erősítik egymást, és még az üzemeltetés is olcsóbb lesz.

Ezt már akkor sokan állították, amikor a Watson vagy a DeepMind még legfeljebb érdekes játék volt, mert jó volt kvízben, sakkban vagy góban.

a melléklet támogatója a Clico Hungary

Hirdetés

ITSM a gyakorlatban

Három fájdalompont, amire az IT szolgáltatásmenedzsment gyors válaszokat adhat.

Amióta a VMware a Broadcom tulajdonába került, sebesen követik egymást a szoftvercégnél a stratégiai jelentőségű változások. Mi vár az ügyfelekre? Vincze-Berecz Tibor szoftverlicenc-szakértő (IPR-Insights) írása.

Nyílt forráskód: valóban ingyenes, de használatának szigorú szabályai vannak

Különösen az early adopter vállalatoknak lehet hasznos. De különbözik ez bármiben az amúgy is megkerülhetetlen tervezéstől és pilottól?

Sok hazai cégnek kell szorosra zárni a kiberkaput

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2024 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.