A tudományos múlttal is rendelkező vezető, dr. Kim Kyllesbech Larsen a Deutsche Telekomtól érkezik.

A Deutsche Telekomtól érkezik a Magyar Telekom új műszaki vezérigazgató-helyettese. Dr. Kim Kyllesbech Larsen április 1-jétől lép hivatalosan a pozícióba. (Elődje, a 2012 végén kinevezett Walter Goldenits idén január 1-től a Deutsche Telekom Németország műszaki vezérigazgató-helyetteseként folytatja pályafutását.)

A dán származású szakember széleskörű nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezik. A telekommunikációs szektorba az akadémiai szférából érkezett. Közel egy évtizedig dolgozott matematikusként és fizikusként Dániában, Hollandiában, Belgiumban és Olaszországban. PhD. fokozatát fizikából szerezte a dániai Aarhus Egyetemen. Ez idő alatt több évig volt a Philips eindhoveni kutatólaborjának munkatársa.

Az akadémiai pályafutását követően 1999-ben csatlakozott a Deutsche Telekomhoz, ahol mintegy 13 évet töltött különböző területeken felsővezetőként, többek között a T-Mobile nemzetközi technológiai ágazatának ügyvezető alelnökeként és a Deutsche Telekom hálózati szolgáltatásokért felelős igazgatójaként is. A DT holland leányvállalatánál IT-igazgatóként ő felelt a holland Orange technológiai szegmensét érintő irányítás átvételéért, amelyet a vállalatnál mindmáig a legsikeresebb egyesülési és integrációs projektjének tekintenek.

2012 után rövid kitérő következett: a katari Ooredoo Csoport (korábban Q-tel) hálózati technológiákért felelős részlegét irányította, emellett közel egy évig a vállalat mianmari operációjának technológiai vezetője is volt.

2015-ben tért vissza a Deutsche Telekomhoz. A Magyar Telekomhoz érkezése előtt a német anyavállalatnál a technológiai gazdálkodásért és transzformációért, valamint a technológiai architektúráért és innovációért felelős elnökhelyettesi pozíciót is betöltötte.

Közösség & HR

Koreai divatmárkával és a Samsunggal szövetkezve jön a Google okosszemüvege

A keresőóriás fejlesztői konferenciáján több dolog kiderült, míg néhány fontos részlet homályban maradt az ősszel érkező intelligens eszközökkel kapcsolatban.
 
Önmagukban a sikeres pilotprojektek nem kövezik ki a hosszútávon is jól működő AIaaS- és RPAaaS-használat útját. A szemléletváltáson kívül akad még pár dolog, amit figyelembe kell venni.

a melléklet támogatója a ONE Solutions

Egy kormányrendelet alapjaiban formálják át 2026-tól az állami intézmények és vállalatok szoftvergazdálkodási gyakorlatát.

Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?

A Corvinus Egyetem és a Complexity Science Hub kutatói megmérték: a Python kódok közel harmadát ma már mesterséges intelligencia írja, és ebből a szenior fejlesztők profitálnak.

Rengeteg ország áll át helyi MI-platformra

Ön sem informatikus, de munkája során az információtechnológia is gyakran befolyásolja döntéseit? Ön is informatikus, de pénzügyi és gazdasági szempontból kell igazolnia a projektek hasznosságát? Mi közérthető módon, üzleti szemmel dolgozzuk fel az infokommunikációs híreket, trendeket, megoldásokat. A Bitport tizennegyedik éve közvetít sikeresen az informatikai piac és a technológiát hasznosító döntéshozók között.
© 2010-2026 Bitport.hu Média Kft. Minden jog fenntartva.