A The Washington Post hétvégi riportja alapján már az Apple kiskereskedelmi alkalmazottai is csendben szervezkednek: a lap meg nem nevezett forrásai szerint két Apple Store dolgozói már be is nyújtották a megfelelő papírokat az amerikai munkaügyi tanácshoz (National Labor Relations Board, NLRB) a munkahelyi szakszervezet létrehozásával kapcsolatban, és legalább fél tucat másik egységben készülnek ugyanerre.
Az elégedetlenség legfőbb oka ennek alapján az lenne, hogy a vállalat fizikai üzleteiben az órabéreket már hosszú ideje nem emelik az inflációnak megfelelő mértékben, miközben az Apple sorban adja ki a rekord nyereséggel zárt pénzügyi negyedévekről szóló jelentéseit. A cég saját kiskereskedelmi üzleteiben és webhelyén zajló értékesítés tavaly az összes bevétel 36 százalékát tette ki.
A növekedés ütemére jellemző, hogy az Apple az elmúlt naptári évben 378 milliárd dollárt szedett össze, szemben például a 2017-re jelentett 240 milliárdos forgalmával, a társaság cash flow-ja pedig lehetővé tette, hogy évente több tízmilliárd dollárt költsön saját részvényeinek visszavásárlására és osztalékfizetésre, magasan tartva az árfolyamot. A kiskereskedelmi alkalmazottakkal viszont nem osztozik a nyereségen.
Jobb teljesítmény kevesebb fizetésért
Utóbbiak Észak-Amerikában legkevesebb 17 dollárt keresnek óránként, ami pozíciójuktól és az Apple Store-ok helyétől függően valamivel 30 dollár fülé is mehet, ezen felül 1-2 ezer dollár értékű részvényjuttatásra is számíthatnak. A bérek azonban nem tartottak lépést az inflációval, vagyis a kiskereskedelmi alkalmazottak úgy keresnek kevesebbet, hogy közben több Apple-terméket adnak el.
Mindez összhangban van ugyan azokkal a fizetésekkel, amelyek az egyes régiókban a hasonló kiskereskedelmi munkákra is jellemzők, de az Apple-boltok alkalmazottai szerint lényeges szempont, hogy nem mindenki dolgozik 3 ezer milliárd dollárra értékelt vállalatoknál. A The Washington Postnak nyilatkozó Apple Store-alkalmazottak úgy vélik, hogy az eladások felfutásában nagy szerepe van az ő tudásuknak és a termékek iránti szenvedélyüknek, így nekik is részesedniük kellene a cég sikereiből.
A szervezkedést állítólag a Starbucks alkalmazottainak sikeres szakszervezeti erőfeszítései ösztönözték, ahol tavaly augusztus óta már több mint 80 egységben alakult meg a szakszervezet. A tágabb értelemben vett iparágban is sorra ütik fel a fejüket a hasonló, bár nem mindig eredményes kezdeményezések az Amazontól a Google-n keresztül egészen az Activision Blizzard egyik stúdiójából induló Game Workers Alliance múlt havi megalakulásáig.
Sikeres ember nem szervezkedik iOS-en
Érdemes megjegyezni, hogy az Apple több mint 150 ezer alkalmazottját hagyományosan valamiféle Apple-rajongótábornak szokás elképzelni, de a nimbusza az utóbbi időben némileg megkopott. Az Apple Store-os szakszervezetek mellett sorra jönnek a hírek az alkalmazottak felháborodásáról az állítólagos munkahelyi diszkrimináció, a zaklatás vagy az otthoni munkavégzésre vonatkozó irányelvek miatt.
A társaság nagyjából 65 ezer kiskereskedelmi dolgozójának egy része egyébként nemrég kapott fizetésemelést, de a The Washington Post szerint ez is némileg visszafelé sült el. Sokaknak ugyanis kevesebb mint 1 dollárral nőtt az órabére, miközben ennek a többszörösére számítottak, és az inflációt is figyelembe véve vannak, akik aktuálisan kevesebbet keresnek, mint amikor annak idején dolgozni kezdtek az Apple-boltokban.
A lap beszámolójából kiderül, hogy az Apple Store-ok vezetői már el is kezdték puhítani az alkalmazottakat, például beszédet tartanak a szakszervezetek kártékony hatásáról. Mivel sok helyen megfelelő arányú támogatottságot próbálnak elérni, mielőtt formalizálnák a megmozdulást az NLRB-nél, a megfigyelést elkerülendő nem csak titokban találkoznak, de esetenként a lehallgatástól tarva androidos eszközökön tartják egymással a kapcsolatot.
A jövőálló digitális megoldások sikere az üzleti értékteremtésben mérhető
Az informatikai fejlesztések gyakran technológiai kérdésként jelennek meg, pedig egy kódsor vagy digitális megoldás önmagában soha nem lehet végcél. A 4D Soft több mint 35 éve ennek szellemében fókuszál a projektek negyedik dimenziójára: az üzleti értékteremtésre.
A hibakeresés nem egyenlő az alkalmazásbiztonsággal
Építsünk olyan AppSec környezetet, amely csökkenti az alkalmazásfejlesztés kockázatait, de nem válik a gyors leszállítás akadályává!
CIO kutatás
Merre tart a vállalati IT és annak irányítója?
Hiánypótló nagykép a hazai nagyvállalati informatikáról és az IT-vezetőkről: skillek, felelősségek, feladatkörök a múltban, a jelenben és a jövőben.
Töltse ki Ön is, hogy tisztábban lássa, hogyan építse vállalata IT-ját és saját karrierjét!
Az eredményeket május 8-án ismertetjük a 17. CIO Hungary konferencián.
Projektek O-gyűrűje. Mit tanulhat egy projektvezető a Challenger tragédiájából?